A kamatok emelkedése mellett van egy kevésbé látványos, de ugyanúgy fontos hatás is: a bankok nem feltétlenül a kamatokhoz nyúlnak először.
Nem kedvez a helyzet a lakásvásárlóknak. Hiába van ugyanis Magyarországon érvényben rendelet az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról, a hitelintézetek - kihasználva a joghézagot - ellene dolgoznak az Európai Unió által is megfogalmazott irányelveknek.
Ma már semmi meglepő nincs abban, hogy a kamatakciók mellett a hazai pénzintézetek különböző járulékos kedvezményekkel (is) próbálják magukhoz édesgetni a potenciális hitelfelvevőket. Így van ez a jelzáloghitelek esetében is, ahol a konstrukciókat kísérő kedvezmények között időről-időre feltűnik az "energiatanúsítvány díjának jóváírása a folyósítást követően" kedvezmény. Ez a gyakorlat viszont - bár a konkrét szabályozás egyértelműen nem tiltja - több szempontból is probléma, és a bankok ki is használják a joghézagot.

Nem véletlenül van érvényben ugyanis Magyarországon - főként a transzparencia jegyében - rendelet az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról. E szerint (többek között):
- Az épület, vagy önálló rendeltetési egység eladásra, kiadásra való meghirdetésekor meg kell jelölni az energetikai besorolást, amennyiben a tanúsítvány rendelkezésre áll!
- Az ingatlan-adásvételi, illetve bérleti szerződésekben meg kell jelölni a tanúsítvány azonosító kódját, és a vevő/bérlő nyilatkozatát arról, hogy a tanúsítványt átvette.
Tehát annak ellenére, hogy a törvény egyértelműen nem azt írja elő, hogy az energetikai tanúsítványt a tulajdonosnak/eladónak kell elkészíttetnie (bár utal rá: "az adás-vételi szerződéshez csatolni kell a vevő/bérlő nyilatkozatát arról, hogy a tanúsítványt ÁTVETTE!!!"); az Európai Unió által meghatározott irányelvek mégis ezt szorgalmazzák.
Éppen a transzparencia elve sérül azzal a gyakorlattal ugyanis, hogy a hazai hitelintézetek az energiatanúsítvány díjának jóváírását a hitelfelvevőknek biztosítják kedvezményként. Így ugyanis az adás-vételi folyamat végére tolódik az épületek objektív összehasonlítására szolgáló tanúsítvány elkészítése. Ez pedig ellene hat az Energetikai Tanúsítvánnyal kapcsolatos EU direktívának és az irányelvek honosításának is.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







