Az euró jegyzése este 18 órakor 364,23 forintra csökkent a reggeli 364,74 forintról, miközben a dollár és a svájci frank árfolyama is lejjebb került.
Minden, amit a falusi csok-ról tudni kell: itt vannak az aktuális feltételek és a friss településlista
Nemrég derült ki, hogy a falusi csok támogatás egészen 2024-ig velünk fog maradni, az erről szóló rendelet pedig a minap a Magyar Közlönyben is megjelent. Ez azonban már tartalmaz egy apró módosítást, ráadásul a falusi csok-kal érintett települések listája is bővült. A Bankmonitor most összeszedte azt, hogy pontosan mi is változik januártól.
A falusi csok a családi otthonteremtési kedvezmény egyik speciális fajtája, ami a tanyák, valamint bizonyos kistelepüléseken lakások és házak vásárlásához, felújításához és korszerűsíté séhez nyújt vissza nem térítendő támogatást. Az pedig még csak nemrég derült ki, hogy
A napokban pedig megjelent a Magyar Közlönyben a támogatást érintő változásokról szóló rendelet, ami a települések listáját is tartalmazza: néhány helység kikerült, miközben újabbakon is nyílt támogatási lehetőség. A Magyar Közlönyben megjelent változások alapján 2023-ban Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében van a legtöbb preferált kistelepülés (szám szerint 336), ezt követi Baranya (281), illetve Somogy (230), míg Pest vármegyében mindössze 57, Komárom-Esztergom megyében pedig 50 ilyen van.
Ki igényelheti a falusi csok-ot?
Alapvetően a csok, azaz a családi otthonteremtési kedvezmény személyi feltételeit kell csupán teljesítenünk, azaz igényelhetik élettársak, házastársak, valamint a gyereküket egyedül nevelő szülök egyaránt. Azonban fontos tudni, hogy a jövőben születendő gyermek (tehát vállalt) után járó támogatást már csak házasok igényelhetik, amennyiben az igényléskor legalább az egyik fél még nem töltötte be a 40-et.
Mekkora a falusi csok összege?
A falusi csok összege vásárlás és egyidejűleg bővítés/korszerűsítés esetén:
- 1 gyermek: 600 ezer forint
- 2 gyermek: 2,6 millió forint
- 3 vagy több gyermek: 10 millió forint
A falusi csok összege meglévő lakás bővítés/korszerűsítés esetén:
- 1 gyermek: 300 ezer forint
- 2 gyermek: 1,3 millió forint
- 3 vagy több gyermek 5 millió forint
Azoknak a településeknek a listáját, ami az érintett településeket tartalmazza a Bankmonitor oldalán találod meg.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







