-2 °C Budapest
Egyre több magyar mond nemet a házasságra: az ajándékmilliók sem segítenek

Egyre több magyar mond nemet a házasságra: az ajándékmilliók sem segítenek

2021. december 7. 05:55

Nyár végén meredek csökkenésnek indultak a babaváró kölcsönök kifizetett összegei, ősszel pedig a lejtmenet még gyorsabb ütemre kapcsolva folytatódott. Látszólag a babaváró népszerűségének csökkenését igazolja vissza a frigyek számának megcsappanása is. Mi vehette el a magyar párok kedvét a házasodástól és a hitelfelvétől? A több együttes hatás mellett lehetséges, hogy sokan úgy döntöttek kivárnak, hiszen október elején került bevezetésre egy rendkívül kedvező hitelkonstrukció.

A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által publikált legfrissebb statisztikák szerint a hazai pénzintézetek októberben 44,49 milliárd forint összegű hitel folyósítottak lakossági ügyfeleiknek. Ez nem csak az előző hónaphoz képest visszaesés, de a nyár erősebb hónapjainak és a tavalyi év azonos hónapjának összegeihez képest is.

2021 júniusában még 52,65 milliárd, júliusban 48,75 milliárd, míg szeptemberben csak 47,59 milliárd forint babaváró hitelt vettek fel a bankoktól a háztartások. visszaesés pedig az ősz második hónapjában is folytatódott. Az októberi, 44,49 milliárd forintos hitelösszeg a júniusi csúcshoz képest 15 százalékos visszaesés, a szeptemberi számhoz képest pedig 6,5 százalékos csökkenést jelent. Az első negyedéves mélyponthoz és az augusztusi visszaeséshez képest  viszont a babaváró és a másik két népszerű lakossági hitelforma továbbra is jól teljesít és a korábbi hónapok nagy részének eredményeiből úgy tűnik a válságot már magunk mögött tudhatjuk. Ettől függetlenül a babaváró hitelek 44,49 milliárdos folyósított összege éves összevetésben is csökkent.

A jogosultak köre folyamatosan csökken, ez pedig idővel hosszabb távú visszaesést hozhat a babaváró iránt érdeklődésben. Van azonban olyan körülmény, ami a babaváró kölcsön további sikere mellett dolgozik.

Ilyen a lakásfelújítási támogatás és hitel bevezetése, ami, míg a lakáshitelek piacán direkt, a babaváró esetében közvetett módon növelheti a kifizetett hitelek összegét.

Ennek hatása középtávon is kihatott a babaváró hitelek kihelyezett összegeinek alakulására. És simán elképzelhető, hogy még hónapokon keresztül sikeresen tartja fent a kivezetés dátuma felé közeledő kölcsön iránti érdeklődést.  növekedése sem. 

Ennek oka, hogy a babaváró hitel jól kombinálható lakáshitelekkel, akár önerőként. A felújítási támogatás felvételéhez ezért nem mindenki választ lakáskölcsönt, a felújítási munkákat ugyanis a jogosultak személyi hitelből, vagy babaváró kölcsönből is ugyanúgy tudják előfinanszírozni. A babaváró összegét egyébként a hitelintézetek 75 százalékban számíthatják be önerőként a lakáshitel-kérelmek esetében.

A babaváró sem segít a lagzik számán

A KSH októberi házasságkötési statisztikáival világossá vált, hogy 2021 nem hoz újabb rekordévet a házasságkötések számában. Valószínű, hogy rengeteg lakodalmat halasztottak idénre a járvány miatt, de úgy látszik ezek túlnyomó részét a nyár közepéig meg is tartották.

Augusztusban ugyanis meredek visszaesés indult a menyegzők számában, ami októberben gyors ütemben folytatódott. A visszaesés üteme és mérete is gyorsabb, illetve nagyobb a megszokottnál. Az őszi holtszezon ugyanis egy hónappal korábban, az általában csúcshónapnak számító augusztusban beindult és ennek megfelelően két hónapon belül durván bezuhant a lagzik száma, nem csak a korábbi hónapokhoz, de a korábbi évek azonos hónapjaihoz képest is.

Októberben mindössze 5293 magyar pár mondta kii a boldogító igent, ami éves viszonylatban 18,9 százalékos csökkenés. Ez azért is meglepő, mert 019-ről 2020-ra, tehát a korábbi rekordévről a koronavírus járvány által válságba taszított évre még 16 százalékkal többen kötötték össze életüket, mint az ez előző év azonos hónapjában.

Nyilván biztosan nem lehet megmondani, mi tartja távol a magyar párokat a házasodástól, de talán a babaváró állhat annak hátterében, hogy nincsen még ennél is meredekebb zuhanás a frigyek számában.

A visszaesés mértéke pedig eleve nézőpont kérdése. Ha az idei év első kilenc hónapját nézzük, akkor még az előző két évhez képest is növekedést láthatunk: a januártól augusztusig eltelt időszakban 2018-ban 46 751, 2019-ben 57 792, 2020-ban 60 144 történt. A házasságkötések száma idén pedig már most 62 823. Vagyis az augusztusi és szeptemberi visszaesést akár az is indokolhatja, hogy a nyár korábbi hónapjaira időzítették a legtöbben a tavalyról elhalasztott menyegzőket.

Meddig fut még a babaváró?

A házasságkötések számában látható, augusztus óta tartó meredek visszaesés leginkább azzal magyarázható, hogy akik akarták, már a korábbi hónapokban összekötöttek az életüket. A babaváró hitelek felvétele viszont az egész nyarat tekintve is visszaesést mutatott a múlt évhez, és 2019-hez képest is. Pedig két éve, mivel a babavárót csak júliustól vezették be, csak két hónap számított a hitelforma statisztikáiba a nyárból. Az akkor júliusban és augusztusban folyósított hitelösszeg viszont azóta is rekordnak számít.

Az őszi hónapok 2019-ben szintén sokkal erősebbek voltak, mint 2020-ban. Úgy tűnik, a kezdeti rekordokat már nem fogja megdönteni a hitelforma. Az is erre mutat, hogy azóta hiába lélegezhetett fel valamennyire a lakosság, nem rohanták meg a bankokat. Ennek oka, hogy eddig is szűkült, és a járvány hatására csak még kisebb lett azok köre, akik jogosultak még a babaváró felvételére. A szigorú határidők miatt pedig egyre kevesebben maradnak , akik megfelelnek a babaváró kölcsön felvételéhez szabott feltételeknek. Új támogatási formákat is bevezettek viszont, amik a babaváró népszerűségére is kihathatnak.

Újabb slágerhitel a láthatáron?

2021-ben eddig az év elején bevezetett otthonfelújítási támogatás és hitel határozta meg a lakosság hitelfelvételi kedvét - ez a lakáskölcsön kifizetésekben egyértelműen meglátszik. Október 4-től viszont már elérhető a Zöld Otthon Program keretében az új zöld CSOK-hitel is. Ennek keretében akár 70 millió forint kedvezményes, 2,5%-os kamatozású hitelhez is juthat egy család, akár még gyermek nélkül is. A bankokban már a zöld hitel bevezetését megelőzően nagy volt az érdeklődés a lakosság részéről.

Az energia-hatékony, újépítésű ingatlanokra igényelhető hitelhez azonban meg kell felelni a bankok feltételeinek, emellett önerőre is szükség lesz. A babaváró hitel népszerűsége részben épp abban áll, hogy a segítségével - önerőként felhasználva - olyan családok is hitelhez juthattak, akiknek nem volt elég önerőjük akár egy kedvezményes lakáshitelhez sem. A zöld hitel bevezetése tehát ismét fellendülést hozhat a babaváró hitel felvételében, azonban olyan érdeklődés már valószínűleg nem lesz, mint a konstrukció bevezetésekor.

A zöld hitel ugyanis jól kombinálható más családtámogatásokkal, vállalt vagy már megszületett gyermekek esetén is a CSOK-kal, CSOK-hitellel, babaváróval, a jelzálog-hitel elengedés kihasználásával, lakásáfa-visszaigényléssel, és az illetékmentességgel is. Több tízmilliónyi vissza nem térítendő támogatás, és kedvezményes hiteleket kaphatnak így a családok az otthonteremtésre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. január 20. csütörtök
Fábián, Sebestyén
3. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Private Investor Day 2022
Mibe fektessünk 2022-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked! Február 24-én online.
EZT OLVASTAD MÁR?