12 °C Budapest
Happy young woman holding new baby in bedroom.

Rengeteg magyar fiatal csúszhat le végleg az ingyenmilliókról: az utolsó percben járnak?

2021. augusztus 8. 13:01

Közel az éves szintű rekord a házasságkötések számát tekintve. Ezzel párhuzamosan júniusban is rengetegen lecsaptak a babaváró támogatásra. A babaváró népszerűségét az elképesztően népszerű felújítási támogatás is növeli. De meddig tart ki az érdeklődés, úgy, hogy egyre közeleg a hitelfelvételi határidő és mennyire kell sietnie annak, aki még szeretne élni a kedvező hitellel.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a héten publikált adatok szerint a lakosság 52,65 milliárd forintnyi babaváró támogatást, 47,1 milliárdnyi személyi hitelt, illetve 136,35 milliárd forintnyi lakáskölcsönt vett fel a bankoktól júniusban. Ez az előző havi számokhoz képest mindhárom hitelforma esetében jelentős növekedést jelent.

Az első negyedéves mélyponttól való elszakadáson felül ez már a válságból való teljes kilábalás jele is lehet. A babaváró hitelek 52,65 milliárdos folyósított összege éves összevetésben is emelkedett.

Persze az egy évvel ezelőtti adatokhoz való összehasonlításnál fontos szempont, hogy ahogy a grafikonról is leolvasható, a járvány begyűrűzése egybeesett a babváró hitelek iránti érdeklődés, vélhetően amúgy is bekövetkező konszolidálódásával. Ez egy új hiteltípusnál járvány ide, vagy oda, természetes folyamat.

Így, bár az idén júniusban folyósított 52,65 milliárd forintnyi babaváró 6 százalékkal  meghaladta a tavaly júniusi, 49,34 milliárdos számot, ezzel a második negyedév utolsó hónapja is jobban teljesített  a tavalyi, azonos hónaphoz mérve, a 2019-es bevezetés utáni néhány hónap számaihoz közeli érdeklődés értelemszerűen nem várható már a hitelekre.

Az éves összevetés is épp ezért különösen nehézkes a babaváró hitel esetében, hiszen a konstrukció csak 2019 júliusától elérhető, és érthető módon a bevezetést követő hónapokban állandóan növekedett iránta az érdeklődés. Azonban mielőtt kiderült volna, hogy ha a kezdeti láz alábbhagy, hogy alakul a babaváró hitelek felvétele, máris bejött a képbe a pandémia.

Bár az, hogy egyre szűkül a jogosultak köre, hosszútávon is visszaesést hozhat, számos faktor dolgozik a lakossági hitelek mellett. Az otthonfelújítási támogatás bevezetése például, míg a lakáshitelek piacán direkt, a babaváró esetében közvetett módon növelte a folyósított hitelek összegét. Ez, és a kilábalás a válságból pedig rövid távon is a kihelyezett babaváró támogatások összegének legalább stagnálását, de akár időleges további növekedését vetíti elő. 

A babaváró hitel is jól kombinálható ugyanis lakáshitelekkel, akár önerőként. A felújítási támogatás felvételéhez ezért nem feltétlenül mindenki választ lakáskölcsönt, a felújítási munkákat ugyanis a jogosultak személyi hitelből, vagy babaváró kölcsönből is ugyanúgy tudják előfinanszírozni. A babaváró összegét a hitelintézetek 75 százalékban számíthatják be önerőként a lakáshitel-kérelmek esetében.

A babaváró hitel által elnyert támogatást pedig már az igénylők közel 70%-a ingatlanvásárlásra használja fel  a Duna House felmérése szerint. A babaváró és a lakáshitelek teljesítménye tehát nagyban függ egymástól.

Házasodási rohamot hozott a babaváró 

Nem tudni, hogy tavaly hányan kötöttek volna házasságot, ha nem robban be a világjárvány, az viszont sokat mondó, hogy 2020-ban a pandémia ellenére sem csökkent az esküvők száma. Sőt, a lezárások, a válság, és fertőzésveszély ellenére 3,1 százalékkal többen kötöttek házasságot 2020-ban, mint 2019-ben. Ez a korábbinál enyhébb emelkedés, hiszen 2018-ról 2019-re 28,4 százalékkal ugrott meg az esküvők száma. Annyi viszont elmondható, hogy a válság nem okozott drasztikus mélypontot, így a házasságkötések számának mostani robbanásszerű növekedését is ennek tükrében érdemes nézni.

 

Ha a pandémia nem tört volna be hazánkba, akkor simán lehet, hogy a 2019-es rekordévet is nagyban túlszárnyalhatta volna a tavalyi, a házasságkötések számát tekintve. A  fenti grafikonon is látszik, felszálló ív kezdett kirajzolódni tavaly az első negyedévben. Ha márciusban a válság nem töri meg ezt az ívet, és áprilisban nem indul be a visszaesés, valószínűleg a tavalyi év a házasságkötések számában simán túlszárnyalja az eggyel korábbit.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint 2021 júniusában 7742 frigy köttetett, ami 31 százalékkal haladta meg a 2020. június hónapjában lezajlott házasságok számát (5905). Folytatódott tehát a második negyedévben indult tendencia, és még messze lehetünk a csúcstól. Az előző években az ugyanis jellemzően augusztusra esett.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A grafikonon az is látható hogy a járvány második hulláma ellenére elmaradt a korábbi években jellemző októbertől márciusig tartó visszaesés a házassági statisztikákban (2018 év végén, 2019 év elején ez még megfigyelhető volt). 2019 vége, 2020 eleje volt az első olyan időszak, amikor a hullámvölgy már nem ment olyan mélyre, és ez a tendencia is folytatódott idén.

A júniusi, sok éves havi csúcsot jelentő számokkal együtt kirajzolódó ívből pedig úgy tűnik, hogy ha egy újabb válság nem töri meg a lendületet, drasztikusan nőhet a házasodók száma. Akár újabb csúcs is lehet. Május 28-tól pedig lakodalmak is tarthatók. Valószínűleg a júniusi számokban már megjelent ennek hatása és a júliusiakra is kihathat még. Ellenhatás lehet viszont az esküvők árainak brutális növekedése. Sok esküvőszervező cég kénytelen volt ugyanis emelni az újraindulás után, ami akár 20 százaléknyi drágulást is jelenthet

Sietni kell a babavárót igénylőknek

A hitelszerződést legkésőbb 2022.12.31-ig meg kell kötni, és emiatt sokan kifuthatnak az időből az életkori vagy a tb-jogviszonyt érintő kikötések miatt. A járvány okozta válságot kísérő felmondási hullám miatt ugyanis rengeteg magyar, köztük számos fiatal elveszítette a munkáját. Így sokan nem tudnak megfelelni az egyik fontos feltételnek, miszerint 3 év folyamatos tb-jogviszonyt kell igazolni. Az érdeklődők jelentős része ezért esik el a lehetőségtől.

A szigorú határidők miatt így egyre kevesebben lesznek, akik megfelelnek a babaváró felvételéhez szabott feltételeknek.

Az MNB elemzője, Dancsik Bálint ezért a babaváró támogatásoknál az új kibocsátások csökkenését prognosztizálja középtávon, „a jogosult állomány fokozatos mérséklődése miatt”. Vagyis akik már megtehették, éltek a lehetőséggel, akik pedig még jogosultak, de nem igényelték, egyre kevesebben lesznek. A babaváró támogatásnak ugyan vannak olyan feltételei, amelyeket még lehet orvosolni, és megszerezni a jogosultságot, viszont sokan lehetnek, akik már sehogy sem fogják tudni határidőig teljesíteni azokat.

A szakértők szerint ezért egyértelműen látszik, hogy a babaváró felhasználásban az elmúlt két évben rendre csökkent a felújításra, korszerűsítésre, bővítésre felhasznált keretösszeg, ami  egyértelműen az egyéb, speciálisan erre kitalált kormányzati támogatásoknak is köszönhető. Ugyanakkor arra is visszavezethető, hogy a felvétel pillanatában nyilatkozó ügyfelek túlzottan optimista költségvetéssel számolnak, vagy váratlanul pluszkiadás esetén a babaváró kölcsönből egészítik ki a felújítási költségvetést.

Van alternatíva, ha lecsúszunk a babaváróról

Folyamatosan bővül ugyanis a családtámogatások köre, amelyeket a szülők a születendő, vagy már meglévő gyermekeik után vehetnek igénybe. Így azoknak a pároknak sincs minden veszve, akik így vagy úgy, de lecsúsztak a babaváró támogatásról. Ezen a konstrukción túl is rengetegféle családtámogatási forma érhető el a csoktól kezdve az áfa-visszatérítésen át egészen az idén bevezetett otthonfelújítási támogatásig.

A legtöbb támogatást azok zsebelhetik be, akik legalább három gyereket vállalnak, azonban még ez sem kikötés. Azok számára, akik egy vagy két gyermeket szeretnének vállalni, szintén rengeteg lehetőség adódik.

A két gyermeket vállalók új építésű ingatlan építésére vagy vásárlására, illetve kistelepülésen lévő használt ingatlan vásárlására (felerészben) és bővítésére/korszerűsítésre (felerészben) felvehetik a 2,6 milliós CSOK-ot (normál vagy falusi) + az új felújítási hitelt és támogatást. A meglévő, időközben felvett lakáshitelből (ez lehet akár "CSOK-hitel" is) a második gyermek érkezésekor 1 millió forint elengedést lehet igényelni, és új elemként igénybe vehetik nettó 50 milliós új lakás esetén a 2,5 milliós áfa-visszatérítést, ha igénybe vették a CSOK-ot is. Továbbá ott van még az anya aktuális diákhitel-tartozása felének elengedése, amely a második gyermek születésével igényelhető.

Az egy gyermeket vállalók új építésű ingatlan építésére vagy vásárlására, illetve a kistelepülésen lévő használt ingatlan vásárlására (felerészben) és bővítésére/korszerűsítésre (felerészben) felvehetik a 600 ezer forintos CSOK-ot (normál vagy falusi). Szintén igénybe vehetik nettó 50 milliós új lakás esetén a 2,5 milliós áfa-visszatérítést, ha igénybe vették a CSOK-ot is. Ezt idén már kiegészíthetik az otthonfelújítási támogatással + kölcsönnel is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem