21 °C Budapest

Hiába szigorítottak a bankok: százezreket lehet spórolni ezekkel a hitelekkel

2020. szeptember 2. 05:47

A pandémiás helyzetben a lakáshitel-piacon tapasztalt visszaesést tompította az állam által támogatott és a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek folyósítása. Utóbbi konstrukció a többi piaci hitelnél alacsonyabb és hosszabb időre rögzített kamatával hozzájárulhat a hitelfelvevők sokkellenálló képességének megőrzéséhez is.

A veszélyhelyzet márciusi kihirdetését követően a lakáshitelek iránti kereslet csökkent, amit a jövőbeni bizonytalanság miatt a lakásvásárlók kiváró magatartása vezérelhetett. A potenciális lakásvásárlók döntésüket egy későbbi időpontra halasztották, a bankok pedig a bizonytalan makrokörnyezetben szigorították hitelsztenderdjeiket, ami a hitelfelvételekre is hatással volt.

A járványhelyzettel kapcsolatos korlátozások és általános bizonytalanság negatív hatásai miatt a piaci hitelek felvétele csökkent, az államilag támogatott hitelek (pl. CSOK) esetében azonban ugyanezen hatás valamelyest enyhébb volt. Ennek eredményeként a támogatott hitelek részesedése a pandémiás helyzet alatt növekedésnek indult.

A lakáshitel kihelyezések heti alakulása(hitelintézeti szektor)

A piaci lakáshiteleken belül megőrizték népszerűségüket a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek (MFL), melyeknek a tavaszi hónapokban kisebb mértékben esett vissza a folyósítási volumene. Az MFL termékeknek a lakáshiteleken belül így sikerült a részesedésüket növelni, közel 80 százalékos arányt elérve május folyamán. E hitelek felvétele az adósok szemszögéből biztonságosabb döntés lehet, hiszen a hosszabb időszakra kamatfixált konstrukciók a veszélyhelyzet alatt és azt követően is kiszámítható törlesztőrészleteket eredményeznek.

A MFL folyósítások heti alakulása(Az MFL részesedés heti alakulását a potenciálisan minősíthető lakáshitel kihelyezésen belül becsültük)

Az MFL termékek bevezetésük óta a nem minősített lakáshiteleknél alacsonyabb kamatfelárral kerültek folyósításra, ezáltal vonzó lehetőséget kínálnak a hitelfelvevőknek. Az alacsonyabb kamatfelár a veszélyhelyzet időszakában - a megnövekedett bizonytalanság ellenére - ugyanúgy megmaradt, tovább támogatva az adósokat, illetve több pénzt hagyva a háztartásoknál.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A lakáshitelek kamatfelárának alakulása(3 havi simított felárak a megfelelő lejáratú BIRS-ek alapján számítva.)

A kedvezőbb árazásnak köszönhetően az e hiteleket választók érdemi költségeket takaríthattak meg, fogyasztásukat, valamint pénzügyi biztonságukat növelhették még a járvány okozta bizonytalanságban is. Ezáltal egy 15 éves futamidejű, 15 millió forintos lakáshitel esetében - a futamidő végéig kitekintve - a megtakarítás akár a 400 ezer forintot is elérheti.

* A cikk szerzője: MNB - Palicz Alex, Dr. Tóth Tamás, Varga Balázs

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. július 23. 16:10
András és felesége, Anita három éve vásárolt lakást Debrecen egyik zöldövezeti részén. A 32 millió f...
MEDIA1  |  2026. július 23. 11:33
A Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ) nagyon meglepte, hogy a több mint 2.500 tagot számlá...
Holdblog  |  2026. július 23. 10:42
Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A ré...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?