24 °C Budapest

Nincs kamatemelés! Jó hír a hiteleseknek

Pénzcentrum
2012. január 24. 14:07

Úgy tűnik, a forint elmúlt három hétben mutatott erősödése, illetve a pénzügyi stabilitási aggodalmak mérséklődése jelentősen javította a monetáris tanács világképét. A testület ugyanis a mai kamatdöntő ülésén megszakította novemberben megkezdett szigorítási sorozatát, 7 százalékon hagyta az alapkamatot. A döntés bizonyára megosztott szavazati aránnyal, az új tagok támogatásával született, hiszen több érv szólt a kamatemelés mellett is.

A mai döntés nem esik egybe az előzetes felmérések eredményével, pedig az utóbbi időben enyhültek a jegybanki szigorral kapcsolatos várakozások. A Portfolio.hu és a Reuters múlt heti körkérdésében még 50 bázispontos kamatemelés volt a konszenzus, de az utóbbi néhány nap folytatódó forinterősödése, illetve a kockázati felárcsökkenés miatt végül már több elemző úgy vélte, hogy esetleg kisebb mértékű, 25 bázispontos lesz a monetáris szigorítás. A döntés, hogy a kamat változatlan marad még így is meglepetésnek számít.

A helyzet megítélése nem egyszerű, hiszen egyrészt a kockázati mutatóink jelentősen csökkentek, másrészt viszont még mindig gyengébbek, mint a legutóbbi tanácsülés időpontjában voltak. A 10 éves állampapírpiaci referenciahozam például 30 bázisponttal, a 3 éves pedig 88 bázisponttal magasabb, mint bő egy hónapja voltak, az ötéves eurókötvényünktől elvárt hozam 46 bázisponttal áll feljebb. A CDS felárunk 21 bázisponttal volt magasabb a tegnapi piaczáráskor. Így aztán a pénzügyi stabilitási helyzetünket rövid távon (az IMF-fel való tárgyalásokkal kapcsolatos pénzpiaci derűlátás miatt) javulás jellemzi, de a korábbi romlást még dolgozták le teljesen a mutatók. A forint szintje hajszálra ugyanott, a 300-as határon imbolyog, mint karácsony előtt.

A tanács döntéseit jelenleg sokkal inkább a pénzügyi stabilitási szempontok befolyásolják, mintsem az inflációs kilátások, így a döntésben kevésbé játszhatott szerepet, hogy decemberben a fogyasztói árindex kissé csökkent, illetve a növekedési kilátások sem javultak.

A tanács döntésének hátterét a három órakor megjelenő közleményből tudhatjuk meg, érdemes lehet figyelni, hogy lesz-e utalás a jövőbeli kamatpolitikára. Ugyanekkor kezdődik Simor András sajtótájékoztatója is a jegybankban, az eseményekről szokás szerint tudósítunk.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. szeptember 5. 21:23
Az értelmiségi lét teret veszít az egész világon. Ez a folyamat a tudás iparrá szervezésével indult...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 5. 20:21
Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránéz...
MEDIA1  |  2026. szeptember 4. 16:14
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - közismert régi nevén a TF - a közösségi oldalán je...
Holdblog  |  2026. szeptember 4. 11:28
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 6. 12:32