8 °C Budapest

5 millióba került az MKB Banknak az alaptalanul felszámolt reklamációs díj

2010. október 29. 10:32

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ma közzétett határozatában 5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte az MKB Bank Zrt-t, mivel magatartásával megtévesztő és agresszív kereskedelmi gyakorlatot valósított meg.

Az ügyféllel a pénzügyi szervezet telefonos ügyfélszolgálata előzetesen azt közölte: szolgáltatásával kapcsolatban nem ajánlott panaszt tennie, mivel azt nagy valószínűséggel elutasítják, ráadásul az ügyfélnek 12 ezer forint reklamációs díjat kell fizetnie. Az ügyfél e díj elkerülése érdekében nem adott be írásbeli panaszt a pénzügyi szervezethez, de beadvánnyal fordult a PSZÁF-hoz.

Az MKB Bank Zrt. súlyosan jogsértően járt el, hiszen a fogyasztó panasztételi jogát, s a pénzügyi szervezet panaszkezelési kötelezettségeit törvény írja elő. E szerint a pénzügyi intézménynek biztosítani kell, hogy az ügyfelek panaszaikat szóban (személyesen, telefonon) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irattal, postán, faxon, elektronikus levélben) közölhessék. A panaszokat megkülönböztetés nélkül, egyenlően, egységes eljárás keretében és azonos szabályok szerint kell kezelni. A panaszkezelést a pénzügyi szervezetnek ingyenesen kell biztosítania az ügyfeleknek. Az igénybe vett szolgáltatáshoz kapcsolódó reklamáció vagy panasz alapvető fogyasztói jog, amelyet sem korlátozni, sem díjjal terhelni nem lehet.

A törvény a fogyasztók megtévesztésének esetei közt sorolja fel, ha egy intézmény az áruhoz kapcsolódó ügyfélszolgálatról és panaszkezelésről, a fogyasztó jogairól, illetve az ügyfelet az ügylet kapcsán esetlegesen terhelő hátrányos jogkövetkezmények kockázatáról valótlanul tájékoztatja, s így a fogyasztót jogai gyakorlásában tisztességtelenül befolyásolja. A Felügyelet eljárása során megállapította: a reklamációs díjra való utalással a bank megtévesztette a fogyasztót az ingyenesen gyakorolható panasztételi joga tekintetében, s így az ügyfelet panasztételhez való jogában korlátozhatta.

A bank megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény azon rendelkezését is, amely tilalmazza a fogyasztókkal szembeni agresszív gyakorlatot. A bank által ismert körülmény felhasználása, a reklamáció megalapozatlanságára hivatkozás és az elutasító döntés kilátásba helyezése alkalmasak voltak arra, hogy a pénzügyi szervezet lebeszélje az ügyfelet a panasz benyújtásáról. Ezzel a bank tisztességtelen pszichikai ráhatást gyakorolt a fogyasztóra.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A felügyeleti szankció mértékét befolyásolta, hogy a pénzügyi szervezet a tisztességtelen tájékoztatás révén veszélyeztette az ügyfél vagyoni érdekeit is. Az ügyfél panaszának banki kivizsgálása ugyanis azzal az eredménnyel járt, hogy végül nem az ügyfélnek kellett reklamációs díjat fizetnie, hanem a bank az ő részére térített vissza nem elhanyagolható késedelmi díjat és hitelkamatot.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. december 6. 09:47
nem létezik elköltetlen pénz. Minden egyes centet elköltesz, amit valaha megkerestél. Minden dollárt...
MEDIA1  |  2025. december 5. 15:55
Véget ért a Netflix, a Comcast és a Paramount között zajló licitháború: a Netflix pénteken közölte,...
MNB Intézet  |  2025. december 5. 09:56
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment...
Bankmonitor  |  2025. december 5. 09:55
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a ke...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 7. vasárnap
Ambrus
49. hét
December 7.
Advent (2.)
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?