A brit pénzügyi felügyelet (FSA) legfrissebb adatai szerint minden tíz percben jelzálogtartozása áldozatául esik egy család a szigetországban, több millióan várnak szociális lakásra.
Az adatok szerint tavaly 100 százalékkal megugrott a lakásárverések száma, egyedül július és szeptember között több mint 13 ezer család veszítette el így otthonát, és sokan úgy vélik, ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen szeptember után kezdődött csak az igazán nagy leépítési hullám, ami még nagyobb tömegeket kényszerített törlesztési hátralékba.
Mára a helyzet odáig romlott, hogy naponta 85 vállalkozás jelent csődöt, ami újabb munkanélkülieket, és további végrehajtási eljárásokat jelent, holott már most is közel 340 ezer hiteles törleszt késedelmesen, akik így esélyessé válnak a végrehajtási eljárásra.
A szociális otthonokra váró családok számra is rekord méretűre nőtt, hozzávetőleg 1,8 millió család, vagyis 4,2 millió ember szerepelt a várólistákon tavaly, ami idén csak tovább nőhet.
A probléma megoldásán már dolgozik a kormány, azonban a tervezet, amely szerint a 400 ezer fontnál kisebb hiteltartozással rendelkező, késedelembe esett adósok legfeljebb két évre elhalaszthatják a törlesztést, még nincsen teljesen kidolgozva, így hatályba lépésére még várniuk kell.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






