Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
Az összes törlesztő három százaléka tekinthető tartós nemfizetőnek, ami európai viszonylatban nagyon jó átlagnak számít. Igaz, ötödüknek van némi hátraléka, de ezekben az esetekben is csak egy-két hónapos elmaradásról van szó, amely elsősorban a figyelmetlenség számlájára írható - írja a Népszabadság.
A diákhitel lehetőségével jelenleg a hallgatók közel negyede él, és a Tárki 2005-ös adatai szerint a hitelt felvett diákok 25 százaléka nem tudta volna megszerezni diplomáját e lehetőség nélkül. Mostanra körülbelül 100 ezerre tehető azok száma, akik már befejezték tanulmányaikat, és megkezdték a törlesztést, 35 ezren pedig már teljes tartozásukat visszafizették.
Bár a többség rendes törlesztőnek számít, ha valaki nem fizet, akkor ügye az adóhatósághoz kerül. Tavaly a 85 ezer törlesztőből csupán 2500 esetében kellett az APEH behajtóinak segítségét kérni. Előfordul például, hogy elfeledkeznek az új lakcímek bejelentéséről, s így az illető nem kapja meg az értesítést vagy a felszólítást. Persze sokan - épp ellenkezőleg - élnek az előtörlesztéssel. A tavalyi tanévben például az összes előírt kötelező törlesztőrészlet közel dupláját fizették be a díjtalan előtörlesztés révén.
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.


