25 °C Budapest

Többmilliárd forintnyi fölösleges pénz - mit tegyenek vele?

Pénzcentrum
2007. augusztus 10. 15:00

Az angol bankrendszer már régóta küzd az alvó számlákon megtalálható hatalmas összegű pénzek kezelésének problémájával. A brit kormány azonban úgy tűnik megelégelte, hogy a több millió font fekszik kihasználatlanul, szeretnék a gazdátlan, illetve elfelejtett pénzeket jó cél érdekében felhasználni.

Mitől válik alvóvá egy számla? Tipikusan olyan esetekben, mikor a tulajdonos elhunyt, a számla pedig nem volt jelen hagyatékában, illetve az is előfordulhat, hogy évekkel ezelőtt nyitották, majd később elfelejtkeztek róla.

Becslések szerint 500 millió font (184 milliárd forint) fekszik alvó bank- illetve lakásépítési szövetkezeteknél (building society) elhelyezett számlákon. A National Savings & Investments szerint a pénzügyi szolgáltató ilyen jellegű számláin összesen 435 millió font található.

Az említett szolgáltatónál például akkor válik alvóvá egy számla, amennyiben legalább 15 éven keresztül nem tapasztalnak semmilyen ügyfélaktivitást. A lakásépítési szövetkezeteknél ez átlagosan 3 év, amely azonban változó, akad olyan szövetkezet, amelynél 1, de olyan is amelynél 15 év ez az időtáv.

Az ügyfélaktivitás nem csupán a számlákon való tranzakciók mennyiségét és gyakoriságát jelentheti, hanem azt is, hogy az ügyfél felkeresi-e a bankot, lakásépítési szövetkezet számlájával kapcsolatban.

Először 2005-ben vetődött fel a brit kormány köreiben az az ötlet, hogy ezeket a felhasználatlan pénzeket valami hasznos, jó cél (pl. ifjúságvédelmi projektek) érdekében felhasználják. Most ezen is túlmentek, s úgy vélik, az alvó számlává való minősítés idejének keretét is le kell rövidíteni 15-ről 10 évre.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Itthon sem kerülnek törlésre a több éve nem használt bankszámlák, még abban az esetben sem, ha esetleg negatívba fordul az egyenleg. A számlavezetési díjat azonban egyenlegtől függetlenül ráterhelik számlánkra. Mint arról már egy korábbi cikkünkben is írtunk, ilyenkor még úgynevezett kényszerhitel kamatot is felszámítanak a hitelintézetek, az esetleges késedelmi kamatokról nem is beszélve.

Egy idő után kapunk egy felszólító levelet a tartozásunkról, melyet a megadott időn belül rendeznünk kell. Ha nem tesszük meg, akkor jönnek a szankciók, illetve ekkor kerül csak megszüntetésre a számlánk. Ha nem reagálunk a figyelmeztetésre és a pénzintézet tényleg bezárja a számlát attól még a tartozásunk megmarad, sőt tovább kamatozik.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. június 10. 12:01
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság már a kezdő sípszó előtt történelmet írt. Először rendez három or...
Bankmonitor  |  2026. június 10. 08:44
Évente tízezrek mehetnek el egy bankszámlára úgy, hogy észre sem veszed. Anna 47 000 forintot fizete...
MEDIA1  |  2026. június 9. 10:31
A Hazaiban Hirdetünk kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy a reklámpénzek jelentős része ma globá...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 10. szerda
Margit, Gréta
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 10. 15:33