Hild kontra Hild: elhalasztva

Pénzcentrum
2007. február 15. 17:21

Az OTP-s Hild Imre bizonyítékainak hiányában elhalasztotta a tárgyalást a Fővárosi Bíróság a Hild Kft. elleni névhasználati perben. Mint ismeretes, az OTP Életjáradék Zrt. vezérigazgatója el akarta tiltatni konkurensét, a Hild Ingatlanbefektető Kft-t Hild József nevének használatától.

A mai tárgyaláson megjelentek a koronatanúk: a Kft. nemzetközi befektető alapítói − Hild Imre érvei azonban a szembesítéskor nem állták meg a helyüket. A felperes eddigi állításai megalapozatlanok maradtak a mai tárgyalás alapján − így már csak 15 napja van arra, hogy újabb bizonyítási indítványt nyújtson be követelése igazolására.

A névhasználati pert az OTP-s Hild Imre indította még 2005-ben. Kezdeti állítása szerint személyesen róla nevezték el a Kft-t − a Hild Kft. tulajdonosai viszont kezdettől fogva bizonyították, hogy a Kft. valódi névadója Hild József, a magyar építészet klasszikusa volt. Ennek bizonyítéka, hogy a Hild Csoport másik hazai tagja felvette a Hild József Örökjáradék Zrt. nevet − ezzel téve egyértelművé a helyzetet. A név felvételét a Magyar Tudományos Akadémia is engedélyezte. Tavaly pedig a HILD® védjegyet bejegyezte a Magyar Szabadalmi Hivatal is.

A pereskedés mellett a felperes Hild Imre a nyilvánosság s a bírósági eljárás alatt is rendszeresen kétségbe vonta a Hild Kft. névhasználatának jogosságát. Ezzel és a cége reklámjaiban való személyes szereplésével meglehetősen nagy zavart okozott az idős emberek körében, akik számára megnehezítette a két cég megkülönböztetését.

Egy egyértelmű bírósági ítélet tiszta helyzetet teremthet a névhasználati vitának álcázott konkurenciaharcban. A tárgyaláson Hild Imre állítólagos 'bizonyítékai' szöges ellentétben álltak a sajtóban korábban megjelent állításaival. Mindez alapjaiban kérdőjelezi meg kereseti kérelmének jogosságát.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 12. 14:55
A Media1 értesülése szerint az ügyvezető igazgató után most több további fontos vezető is távozik a...
Bankmonitor  |  2026. június 12. 14:33
Sokan úgy gondolják, hogy ha megtakarításos életbiztosításuk van, akkor kockázati szempontból is ugy...
Holdblog  |  2026. június 12. 10:01
A gazdaságban a megtakarításokért versengenek különböző befektetések/beruházások, és e kettő egyensú...
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01