Rettegésben élnek a lakótelep lakói Tatabányán, miután sorozatosan támadtak emberekre a dolmányos varjak. A helyzet hétfőn csúcsosodott ki: egy időst súlyos sérülések értek.

Ritka pillanatnak lehettek tanúi a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársai, amikor a napokban sikerült lencsevégre kapniuk egy túzokot a Fertő délkeleti részén, olyan területen, ahol évtizedek óta nem fészkelt a faj. A nemzeti park saját Facebook-oldalán osztotta meg a nem mindennapi hírt: közel két évtized után ismét megjelent ez a különleges madár a vidéken.
A túzok, Európa egyik legnagyobb röpképes madara, az 1980-as évek elején még rendszeresen fészkelt a térségben, ám a következő években már szinte eltűnt a Fertő-Hanság környékéről. Bár néhány alkalommal – például 2004-ben és 2017-ben – még láttak egy-egy átrepülő példányt, tartós jelenlétéről a természetvédők már csak nosztalgiázhattak.
Ezért is számít igazi természetvédelmi szenzációnak, hogy most sikerült lefényképezni egy példányt, méghozzá nem is akárhol: egy gyeprekonstrukciós területen, ahol az élőhely helyreállításán évek óta dolgozik a Nemzeti Park. Ez a felbukkanás azoknak a szakembereknek is visszajelzés, akik hosszú ideje dolgoznak a térség biodiverzitásának megőrzésén:
A túzok nemcsak a magyar puszták ikonikus madara, de a hazai természetvédelem egyik szimbóluma is – ott díszeleg a Magyar Madártani Egyesület és a Körös-Maros Nemzeti Park címerében is. A hímek akár 16 kilósra is megnőhetnek, míg a tojók jóval kisebbek. Ez a világszerte veszélyeztetett faj nálunk viszonylag stabil állománnyal bír – ennek megőrzése kulcsfontosságú.
A nyolcvanas évekre ugyan erősen lecsökkent a számuk, de a célzott védelem – köztük a dévaványai Túzokrezervátum 1975-ös létrehozása eredményesnek bizonyult. Itt a mentett tojásokból keltetett csibéket nevelik és juttatják vissza a természetbe. Mégis, a legfontosabb: megóvni a természetes élőhelyeket, a fészkelő- és dürgőhelyek zavartalanságát.
Rendkívül érzékeny a mezőgazdaság változásaira, ezért külön odafigyelést igényel
A vetésszerkezet és gépi munkák időzítése, fészkek körüli védőzónák kijelölése, téli táplálékforrás (mint a repcetábla) biztosítása mind-mind létfontosságú ahhoz, hogy a túzok egy területen megmaradjon. A légvezetékek miatti balesetek megelőzése szintén kulcsfontosságú, ahogy a gazdák bevonása is a természetközeli gazdálkodásba. Szerencsére vadászni már rég nem lehet rá, a faj fokozottan védett, és szerencsére a vadásztársadalom is elfogadja ezt. A túzokbarát tájhasználat ráadásul más ritka fajoknak is kedvez, így nem csak a madár, de az egész élővilág hálás érte.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A túzok az eurázsiai sztyeppék madara, de a hazai füves pusztákon, sőt az extenzívebb szántóföldeken is megtalálja a helyét. Tavasszal látványos dürgés során alakulnak ki a párok, a kakas ilyenkor különösen mutatós. Fészkét egyszerű talajmélyedésbe rakja, legtöbbször gyep és szántó találkozásánál. Egy fészekaljban 1–3 tojás van, amiből nagyjából egy hónap után kelnek ki a fiókák. A kicsik rögtön fészekhagyók, és bár kezdetben anyjuk segíti őket, gyorsan önállóvá válnak.
A túzok csak 4–6 évesen válik ivaréretté. Tápláléka változatos: magvak, levelek, rovarok, sőt kisemlősök is szerepelnek az étlapján. Télen az őzekhez csapódva keres zöldet a hó alól – repce, lucerna a kedvence. A fiatalok kezdetben főleg rovarokat fogyasztanak, majd fokozatosan áttérnek a növényi étrendre.

Drága a bolti saláta? Fillérekből termesztheted, még kert sem kell hozzá - a sztárkertész tippjeivel
Sokan még mindig savanyúságként gondolnak csak a salátára, holott ez a sokoldalú levélzöldség jóval többet tud: friss, színes, ízes és akár főszereplője is lehet egy-egy...
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Az újratölthető flakonok a kozmetikai iparba is betörtek (+Videó)
A Respray flakonokat már 30 üzletben tölthetjük újra.


