Az árrésstop bevezetése előtt a kiskereskedők a laktózmentes termékekre és a sertészsírra alkalmazták a legnagyobb árréseket.

Nagyot mennek a kézműves sörök a boltokban és a fesztiválokon: mutatjuk, mik a legnépszerűbbek
Folyamatosan nő az érdeklődés a kézműves, más néven kisüzemi sörök iránt Magyarországon. Nem véletlen, hogy a nagy áruházláncok, így a SPAR kínálatában egyre több ilyen termék elérhető, sőt, regionális szinten is bemutatják a helyi főzdék söreit. Ezzel párhuzamosan a rendezvénypiac is nyitottabb a sörök világára, a szeptemberi Belvárosi Sörfesztiválra például többszörös a kiállítói túljelentkezés.
A kisüzemi sörök és sörfőzdék elterjedése az elmúlt évtizedben igazán látványos volt Magyarországon. Számos új főzde nyílt, a fogyasztók egyre nyitottabbak a különleges ízekre. A kisüzemi sörgyártás hagyománya a rendszerváltás időszakáig nyúlik vissza. A szocializmus alatt, bár nem állandóan, jellemző volt a sörhiány, szűkös volt a választék, ez pedig a frissen induló piacgazdaságban automatikusan elősegítette a kisüzemi főzdék létrejöttét.
Bár a főzdék közül később sok megszűnt, de még ma is számos olyan kisüzem működik, amely mintegy 30 éves múltra tekint vissza. A második hullám a 2010-es években, az ún. „sörforradalom” idején indult el. Ebben az időszakban divattá vált a kereskedelemben kapható, uniformizált, „kommersz” söröktől eltérő sörök fogyasztása. Az ekkor alakult főzdék közül jó néhány nemcsak, hogy ma is működik, de országos ismertségre is szert tett.
A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének adatai szerint a kisüzemi sörök részesedése a magyar sörfogyasztásban 3-4%-ot tesz ki. Figyelembe véve, hogy a kisüzemi sörfőzés hagyománya más országokban, ahol akár évszázados múltra tekint vissza, elérheti a 20%-os részesedést is, kijelenthető, hogy a magyar kisüzemi sörfogyasztás bővülésének még van tere.
Általánosságban elmondható, hogy mára kialakult egy jól leírható vásárlói köre a kisüzemi söröknek. Elsősorban azok a fiatalok keresik, akik a sörfogyasztásban is különlegességekre vágynak, illetve a gasztronómiai újdonságokat kedvelő, jellemzően 40-es és 50-es korosztály tagjai. Azokon a településeken, ahol „helyi” sörként ismerik az ottani kisüzemi sört, fontos vásárlóerőt jelentenek a helybeli sörfogyasztók. A kézműves sörök kedvelői azonban egyre többen vannak, nem véletlen, hogy az áruházláncok is egyre aktívabban nyitnak a szegmens iránt, és egyre nagyobb rendezvényeket, sörfesztiválokat is szerveznek a célcsoportnak.

Kurucz Dániel, a Belvárosi Sörfesztivál főszervezője lapunknak arról számolt be, hogy az elmúlt négy évben – nem kis részben a pandémia hatására – megemelkedett a különleges söröket vásárlók száma, ez pedig sokkal tudatosabb sörfogyasztási szokásokat mutat meg. A kisüzemi sörfőzés további növekedése, újabb és újabb mikro- és nanosörfőzdék, brewpubok és taproomok nyitása jelzi, hogy van igény mind a hazai, mind a külföldről érkező közönség részéről az új tételek, stílusok, márkák kipróbálására.
A szakember szerint az IPA sörök továbbra is töretlenül vezetik az eladási listákat, de egyértelműen zárkóznak fel az elmúlt években megsokszorozódott számú, általában gyümölccsel ízesített savanyú sörök.
Ez a két nagy kategória jelenleg szezonfüggetlennek tűnik: míg a lagersörök inkább a nyári, az összefoglalóan fekete sörök kategóriája pedig őszi-téli időszakokban hasítanak maguknak nagyobb szeletet, addig az IPA-k és gyümölcsös savanyú sörök egész évben vezetik a toplistákat.
Kurucz Dániel úgy látja, hogy a hazai kisüzemi sörfőzés régiós szinten mindig is kiemelkedő volt – mind a know-how, a sörminőség, a technológiai tudás jóval a szomszédos országokat meghaladó szintet képvisel, ez pedig tovább folytatódik. Nem véletlenül erős a hazai, mind belföldi, mind külföldről érkező sörturizmus, a piacvezető 5-10 kisüzemi sörfőzde mellett csak az elmúlt 2-3 évben 8-10 újonnan alapított főzde vagy társulás dolgozik a(z elsősorban minőségi) felzárkózáson.
Helyi sörkülönlegességeket is találhatunk nagy áruházláncok polcain
A SPAR áruházlánc sörszortimentjében jelenleg közel 300 féle tétellel dolgoznak. Mint azt Maczelka Márk, az áruházlánc kommunikációs vezetője a HelloVidéknek elmondta, mindig is törekedtek a minőségi sörkínálat kialakítására, többek között ezért is helyezték fókuszba a kisüzemi kézműves sörök értékesítését és a legnagyobb tematikus rendezvény, a Belvárosi Sörfesztivál támogatását is.
Az áruházlánc adatai szerint a kezdeti nagy fellángolás után - már ami a kisüzemi sörök térnyerését illeti - tapasztalható egy visszarendeződés, konszolidáció. Ez egy természetes folyamat, aminek a jelei már évekkel ezelőtt is már láthatóak voltak, a SPAR is ezekre a trendekre reagál az áruházi választéka sokféleségének kialakításánál. Ezzel együtt továbbra is átlag feletti részesedéssel bírnak boltjaik kínálatában a kézműves termékek: ez több mint 20%-ot jelent a választék szempontjából.
Maczelka Márk beszámolt arról is, hogy az elmúlt időszak extrém inflációs sokkjától eltekintve, ahogy az elmúlt 4-6 évben, úgy a következő években is a prémium kategóriás termékek előretörésére készülnek. Ez persze nem jelenti, hogy volumenben fog növekedni ez az árszegmens, de a fogyasztó a jövőben sokkal tudatosabban inkább a minőséget fogja választani sok esetben akár a mennyiség kárára is akár. Ez a tendencia nem csak a sör esetén figyelhető meg világviszonylatban.
A kommunikációs vezető úgy látja, egyértelműen tapasztalható több újítás is az elmúlt időszakban a partnerek részéről. A kisüzemek ugyanis folyamatos innovációs kényszerben vannak, azok fognak fent maradni hosszabb távon, akik ezt megértik és cselekszenek is. Idén például a prémium termékek, valamint a sör alapú koktélok a népszerűek.
Az áruházlánc számára fontos, hogy regionális, ún. „Régiók Kincsei” választékában is találjanak termékeket a helyi sörfőzdéktől a vásárlók. Jelenleg 5 beszállító 16 terméke van aktív kínálatban Budapesten, a Kisalföldön, a zalai és a velencei régiókban.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
„A Régiók Kincsei programban támogatjuk azokat a kisüzemi sörrel foglalkozó vállalkozókat is, akik a sör készítési eljáráshoz értenek, de nincs saját üzemük. Ilyen esetben a sörmesteri feladatot ellátva bérfőzetnek és a saját koncepciójuk mentén készítik el a terméket. Ugyanakkor megtalálhatók a kínálatban a saját üzemmel rendelkező kisvállalkozók is, akik főkent a lokális piacukra gyártanak és akár a saját üzletükben értékesítik a sört. Ez esetben többnyire kis léptékű gyártásról van szó, ahol a fő hangsúly a lokális ismertségen és fogyasztáson van” – tette hozzá Maczelka Márk.
Szeptember első napjaiban indul a legnagyobb sörfesztivál
A népszerűség növekedésében fontos szerepük van a különféle sörfesztiváloknak, sörös rendezvényeknek. Szeptember 3-8 között rendezik a Belvárosi Sörfesztivált Budapesten, a Szabadság téren: a rendezvény célja, hogy hogy tovább népszerűsítsék a hazai sörkultúrát, valamint a jól ismert márkák mellett bemutassák a magyar kézműves sörfőzdék újdonságait. Az idei évre több újdonsággal is készülnek a szervezők. Elsősorban a Fesztivál Sörét, az idei Festival Hippie-t lesz érdemes megkóstolni, ami, bár idén is egy könnyebb (5%), lazább sört képvisel, ezúttal öt különböző komlóval lett megfűszerezve, hogy a markáns komlókeserű mellett a trópusi gyümölcsös, citrusos aromák is komoly hangsúlyt kapjanak.

A cikk megjelenését a SPAR támogatta.
Címlapkép és fotók: SPAR
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


