Mikor és hogyan történjen a kerti hortenzia metszése ősszel? Mutatjuk az őszi ültetés, gondozás és téliesítés legfontosabb lépéseit.
A disznótor hagyományosan a disznóölést követő vacsorát jelenti, amelynek a hagyományok szerint egyértelműen télen van szezonja. A kínálat főleg a levágott disznóból frissen készült húsos ételekből áll.
A disznóvágás hagyományosan a háztartás évi hús- és zsiradéktartalékának biztosítékát jelentette. Rendszerint a téli hónapokra időzítették, és bár ez a szokás máig tartja magát, manapság inkább hagyományőrző élmény, a városi emberek számára pedig népszerű turisztikai esemény. A téli időszak főleg azért volt kedvező, mert a romlékony hús feldolgozása ilyenkor a legegyszerűbb. A késztermékek egy részét lefagyasztva, más részét sózással vagy füstöléssel tartósítva hosszabb ideig is el lehetett tartani.

A hús és a szalonna darabolására, tartósítására eltérő módszereket tartanak számon, ezek tájanként és időben is változnak, illetve függ attól is, hogy egyes részeket kolbászba, kocsonyába, disznósajtba, frissen húsoskáposztába vagy nyersen, kóstolóba szánják-e. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint általánosan megfigyelhető, hogy korábban többet tartottak meg füstölt húsnak.
A paraszti háztartásban a tradíció szerint a gazda ölte és bontotta a disznót.
Böllért a nagygazdák presztízsből, mások csak egészséges férfi családtag hiányában hívtak. "Férfimunkának" számított még a perzselés, a tartós töltelékek elkészítése, a hús és szalonna sózása, a nők pedig főleg a béltisztításból, a hurka- és gömböckészítésből, az abálásból, a zsírsütésből vették ki a részüket, a munka végeztével elkészítették a disznótor ételsorát, emellett a szomszédoknak, rokonoknak kóstolót küldtek.

A disznóöléshez a paraszti életben betöltött fontos szerepe miatt hiedelmek, előírások és tilalmak is fűződtek, ezek a hit szerint elsősorban a sikeres ölést biztosították.
Íme ezek közül néhány:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- nem volt szabad újholdkor ölni, mert férges lesz a hús
- disznóölés közben nem szabad az állatot sajnálni, mert nehezen döglik meg
- a disznó felhasításakor kacagni kell, hogy vastag legyen a szalonna
- a sózást szótlanul kell végezni, nehogy férges legyen a hús (néhol a hurkát is szótlanul főzték, nehogy kifakadjon)
- terhes asszony ne lépjen disznóperzselésbe, mert gyereke szőrös lesz, illetve ne egyen a velőből, mert a gyerek taknyos lesz
- ölés előtt a disznót meg kellett kergetni, hogy porhanyós húsa legyen
A levágott disznó bizonyos részeit felhasználták gyógyító, mágikus eljárásokra is, erre példa a Tamás-napon vágott disznóból eltett tamásháj és annak gyógyszerként való alkalmazása.

A disznótor hagyományosan a disznóölést követő vacsorát jelenti.
A kínálat főleg a levágott disznóból frissen készült húsos ételekből áll, aminek legnépszerűbb fogásai a húsleves, a húsoskáposzta és a frissen kisült, zsírban sütött fánk, tészta. Ezek mellett a szalonnából kisült töpörtyű és a hagymás sült vér .
A disznóölésnél segédkezőkön kívül a szomszédokat, közeli rokonokat is szokás volt rá meghívni, a meghívást pedig illett viszonozni. Emiatt a disznótornak volt egy családias jellege, ugyanakkor a mulatságokon általában szokásos lányok-legények közti enyelgést, udvarlást kizárta, ahogy a zene és a tánc sem igazán volt rá jellemző.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







