24 °C Budapest
Otthonról dolgozó üzletember. Laptopot használ. Részvényekkel vagy kriptovalutákkal kereskedik. Kereskedési alkalmazás a képernyőn.

Fontos szint alatt zárt a BUX, mindenki a folytatást figyeli

2026. szeptember 1. 09:16

A nemzetközi befektetői hangulat bizonytalan, így iránykereséssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 1554,24 pontos, 1,03 százalékos csökkenéssel, 149 112,19 ponton zárt hétfőn.

Varga Zolán kiemelte, hogy a BUX index ismét a 150 ezer pontos szint alá süllyedt. A vezető részvények közül az OTP árfolyama továbbra is az 50 és a 30 napos mozgóátlagok alatt tartózkodik, melyek 45 922 és 46 105 forintnál képeznek ellenállást, míg támasz 44 828 forintnál látható.

Hétfőn az OTP-részvények ára 760 forinttal, 1,65 százalékkal 45 240 forintra csökkent, forgalmuk 22,2 milliárd forintot tett ki.

A Richter a 13 240 forintos szint alatt zárt, mely így rövid távú ellenállás, míg támasz 13 010 forintnál húzódik. A Richter-papírok árfolyama 240 forinttal, 1,8 százalékkal 13 130 forintra esett, a részvények forgalma 7,6 milliárd forintot ért el hétfőn.

A Mol az 5082 forintos ellenállás felett járt, de végül alatta zárt, a következő támasz 4958 forintnál van. A Mol-részvények ára 5 forinttal, 0,1 százalékkal 5055 forintra erősödött hétfőn, 7,9 milliárd forintos forgalomban.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Magyar Telekom árfolyama változatlanul a 2447 forintos támasz és a 2557 forintos ellenállási szint között mozog. Hétfőn a Magyar Telekom papírjainak árfolyama 26 forinttal, 1,04 százalékkal 2530 forintra nőtt, forgalma 1,7 milliárd forint volt.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 1. 18:00
Nem adtam-vettem semmit, ültem a kezemen, csak az osztalékokat gyűjtögettem.VáltozásokOmega Healthca...
MEDIA1  |  2026. szeptember 1. 15:10
Négy év után megszűnik az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM 92.9-en futó és az ATV által is terjeszte...
Holdblog  |  2026. szeptember 1. 09:25
Vége a szép világnak barátaim, ma este még mehet a barbecue a teraszon, de holnaptól már csak az mar...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 31. 15:53
Egészen pontosan 1 088 783 tagja volt 2026. június végén az önkéntes nyugdíjpénztáraknak (ÖNYP), a p...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 1. kedd
Egyed, Egon
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?