7 °C Budapest
Nyilvános előadás a színpadon Mikrofon a színpadon a nézőtér hátterében. Sekély mélységélesség. Élő zenei háttér. Mikrofon és színpadi fények

Ez az ipar kétszeresét hozza vissza a gazdaságnak – Magyarország felér Európa nagyjaihoz

2025. augusztus 13. 21:08

A magyar zeneipar minden 1 forintnyi közvetlen befektetésből összesen 2,04 forintnyi gazdasági aktivitást generál, vagyis több mint kétszeresére növeli a teljes gazdaságban keletkező értéket - állapítják meg a szerdán közzétett ProArt Zeneipari Jelentés szerzői.

A hazai zenei színtér átfogó elemzését bemutató dokumentum immár tizedik alkalommal készült el a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért gondozásában. A kutatás fókuszában ezúttal a magyar zeneipar nemzetgazdasági jelentőségének feltárása állt, egy új, makroökonómiai modellre épülő módszertan segítségével - szerepel a szervezet által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írták, a kutatás, amelyet a Hétfa Kutatóintézet és Elemző Központ végzett el, rávilágít a zeneipar gazdasági hatásaira, valamint más ágazatokra gyakorolt befolyására. A magyar zeneipar duplázó (2,04) gazdasági hatása nem sokkal marad el az Európai Unió zeneiparának egészére mért szorzótól (2,2), ami a készítők szerint azt jelzi, hogy a magyar zeneipar szerkezetéből adódóan hasonló gazdasági dinamika figyelhető meg, mint a fejlettebb piacokon.

Számítások alapján a magyar zeneipari vállalkozások a mért időszakban, 2023-ban mintegy 137,84 milliárd forint értékben végeztek zenei tevékenységet. Ez a közvetlen hatás meghaladja a magyar könyvpiac 2023-as forgalmát, ami 64,2 milliárd forint volt. A zeneipar és kapcsolódó ágazataiban több mint 17 ezer fő dolgozik, és évente több mint 282 milliárd forint hozzáadott értéket állítanak elő, ami a magyar GDP mintegy 0,3 százalékát teszi ki.

A kutatás eredménye alapján a magyar zeneipar vállalkozásai döntően mikrovállalkozások, átlagosan 2,5 főt foglalkoztatnak. Ez a strukturális sajátosság azt sugallja, hogy a munkaerőpiac decentralizált, és a tevékenységek jelentős részét külsős szakemberek, alvállalkozók vagy projektalapú munkavállalók látják el. Bár a szektor több mint 17 ezer fő foglalkoztatásához járul hozzá, ez a decentralizált működés gyengítheti a zeneipar egységes fellépését és érdekérvényesítését, valamint növelheti a szakemberek kiszolgáltatottságát.

Ugyanakkor a magyar zeneipar rendkívül koncentrált piac is, ahol az árbevétel túlnyomó részét néhány nagy szereplő termeli. A legnagyobb száz vállalat az iparági bevételek 78 százalékát, míg a legnagyobb háromszáz már 93 százalékát állítja elő. Ez azt jelzi, hogy a kisebb vállalkozások összességében csak marginális piaci részesedéssel rendelkeznek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A zeneipar kiemelkedő szerepet tölt be a munkahelyteremtésben és a kulturális alapú gazdasági tevékenységek ösztönzésében. A működési sajátosságokból adódóan a foglalkoztatás jellemzően rugalmas és projektalapú, ami folyamatos keresletet generál különböző szakterületek - zenészek, technikai szakemberek, rendezvényszervezők - iránt, élénkítve a munkaerőpiacot

- emelte ki a közlemény. Az adóbevételek tekintetében a zeneipar 2023-ban összesen 61,14 milliárd forinttal járult hozzá a központi költségvetéshez. A legnagyobb részt a direkt hatások adják (28,4 milliárd forint), amelyet az indirekt (18,73 milliárd forint) és az indukált hatások (14,01 milliárd forint) egészítenek ki.

A dokumentum szerint ez a hozzájárulás jelentősnek mondható, és hasonló nagyságrendű, mint például a közműadó éves bevétele (54,46 milliárd forint) vagy a turizmusfejlesztési hozzájárulás (49,39 milliárd forint) volt 2023-ban.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. március 21. 10:56
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Nem tudom, tisztában vagytok-e vele, de egy alapos fundamentális...
Bankmonitor  |  2026. március 21. 09:12
Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjesztheti...
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 21. 19:18