29 °C Budapest

Brutálisan hosszú gazdasági válságra készít fel mindenkit a bankelnök: ezt senki nem ússza meg

2023. január 23. 09:01

David Malpass, a Világbank-csoport elnöke vasárnapi nyilatkozatában aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a világgazdaság lassulása akár hosszú ideig is elhúzódhat, szerinte akár egy vagy két évig is kitarthat – írja az Index.

David Malpass a Sky Newsnak adott interjújában azt mondta: a tartós infláció és az új befektetések hiánya jelentik a legnagyobb problémát. Mint azt kifejtette, nem tudná megmondani mi fog történni a világ gazdaságát illetően az elkövetkező 1-2 évben, de azt mondja, szerinte nem valószínű, hogy erős fellendülés fog bekövetkezni.

Ez a válság sok nehézséget, megpróbáltatást szül, és a recesszió még sokáig itt marad velünk. A világgazdaság lassulása 2023 végéig, vagy akár 2024-ig is eltarthat, és ez komoly aggodalomra ad okot” – mondta el az interjúban David Malpass. A szakember figyelmeztette a gazdasági, üzleti szféra szereplőit, valamint a befektetőket és az üzletembereket, készüljenek fel arra, a nehéz idők nem fognak egyik hónapról a másikra elmúlni.

David Malpass arról is beszélt, szerinte a világ kormányainak nagyon célzott támogatásokat kellene adniuk az állampolgároknak. És leginkább a legszegényebbeknek, de semmiképpen sem mindenkinek, sok időn át. A Világbank-csoport elnöke úgy fogalmazott, legjobb az lenne, ha 6 hónapos intervallumon kapnának komolyabb pénzeket azok, akik tényleg a legnagyobb mértékben sújtanak a magas árak és költségek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. augusztus 15. 06:00
Augusztus harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, és mivel van egy szu...
iO Charts  |  2026. augusztus 14. 21:53
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Computer Modelling Group 2027 Q1-es jelentése előtt a ré...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 14. 14:30
Az MNB statisztikái alapján júniusban 42 483 személyi kölcsön-szerződést kötöttek a magyarok, ez 16,...
MEDIA1  |  2026. augusztus 14. 10:10
Kiderült, kik a médiaszakmai szervezetek jelöltjei a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló F...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 15. szombat
Mária
33. hét
Augusztus 15.
Nagyboldogasszony
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?