Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 októberében is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
Október 16-án lezárul a népszámlálás online önkitöltési szakasza, addig azonban mindenki önállóan is megválaszolhatja a kérdéseket. A kitöltést pedig nem érdemes a Központi Statisztikai Hivatal szerint az utolsó pillanatra hagyni, hiszen előfordulhat, hogy túlterhelté válik a rendszer újfent.
Már csak ezen a héten lehet önállóan, a belepes.nepszamlalas2022.hu oldalon keresztül kitölteni a népszámlálási kérdőívet.
Az idei adatgyűjtés első, online szakasza október 16-án éjfélkor zárul, akik addig nem élnek ezzel a lehetőséggel, azokat október 17. és november 20. között számlálóbiztosok keresik fel, és akkor már csak az ő segítségükkel lehet megválaszolni a kérdéseket.
A kitöltéshez szükséges belépési kód a korábban kézbesített felkérőlevélben található. Amennyiben valaki nem kapott felkérőlevelet, a népszámlálás honlapján keresztül ügyfélkapu segítségével lehetősége van belépési kódot igényelni. Amennyiben ezzel nem rendelkezik, kérheti családtagját, ismerősét, hogy segítsen a kódigénylésben.
A kitöltést nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni, a rendszer 0-24 órában működik és fogadja a kérdőíveket. Sokan élnek a lehetőséggel, hogy akár éjjel is megválaszolhatják a kérdéseket: éjfél és hajnali 4 óra között is küldenek be kérdőíveket, átlagosan 500-1000 címről érkezik kérdőív ebben az időszakban.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hétfő estig 1,6 millió címről 3,5 millió személyi kérdőív érkezett be a rendszerbe. A beküldő háztartások több mint fele 2 fős, de 7 százalék körüli az 5 fős vagy népesebb háztartások aránya az interneten kitöltők között. A személyi kérdőívek több mint 20 százaléka 64 év felettiektől érkezett.
A népszámlálásban mintegy 5 millió cím érintett, vagyis eddig a címek 31,6 százalékáról beérkeztek a válaszok. Csaknem az összes magyarországi településről küldtek már kérdőívet, az érintett települések aránya eléri a 99,8 százalékot. A kitöltők több mint fele vidéki városban, negyedük községben él.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






