Nincs megállás az üzemanyagpiacon? Újabb kőolaj-mélypontra ébredtünk

Nincs megállás az üzemanyagpiacon? Újabb kőolaj-mélypontra ébredtünk

2022. március 21. 10:44

Több mint 3 dollárral drágult az olaj ma hajnalra, aminek több oka is van: nem csak az orosz-ukrán háború és a bevezetett szankciók, de a jemeni siíta húszi felkelők támadása is hatással volt az árakra.

Ma reggelre a Brent olajfajta hordónkénti ára 3,47 dollárral emelkedett, így most 111,40 dolláron áll. Az ár alakulásának több oka is van. Egyrészről negatív hatással volt a jemeni siíta húszi felkelők hétvégi támadása, amikor is újfent szaúdi olajlétesítményeket támadtak, többek között a szaúdi Aramco olajcég dzsizáni létesítményét.

Ez pedig az Ukrajnában zajló háborúval karöltve felerősítette a biztonságos olajellátással kapcsolatos aggodalmakat, annak ellenére is, hogy a támadás egyáltalán nem számított rendkívülinek. Ezt a félelmet erősíti továbbá az is, hogy az EU külügyminiszterei a tervek szerint ma fognak egyeztetni az Oroszország elleni szankciók következő, ötödik csomagjáról. Ebbe pedig a hírek szerint bele fog tartozni az orosz olajembargó is, hiszen a balti államok, köztük Litvánia is erőteljesen szorgalmazza az olajimport betiltását.

Németország, aki nem mellékesen az orosz olaj legnagyobb felvásárlója az EU-ban, azonban óvatosságra int az elhamarkodott döntésektől az energiaárak hirtelen emelkedésére hivatkozva. A németek mellett több ország, köztük Bulgária is erősen függ az orosz kőolajtól, hiszen a bolgárok egyetlen olajfinomítója a LUKOIL-hoz tartozik, ami több mint 60 százalékban látja el az országot üzemanyaggal.

Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság már március elején meghirdette az olajembargót az oroszok ellen. Azt viszont érdemes itt megjegyezni, hogy a fent említett két ország jóval kevésbé függ az orosz kőolajtól, hiszen az orosz olaj-és olajtermékexport kevesebb mint 14 százalékát teszik ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 27. 20:07
Dénes Balázs leköszön az általa 2017-ben alapított és azóta vezetett, Berlinben működő Civil Liberti...
Holdblog  |  2026. február 27. 11:57
Az Egyesült Királyság gazdasága évek óta szenved, a fogyasztás alacsony, miközben a megtakarítási rá...
Buxelliott  |  2026. február 27. 09:12
 Erős támasz előtt az árfolyam, hamarosan felpattanás következhet.  
iO Charts  |  2026. február 27. 08:48
A legtöbb hagyományos befektető azért égeti meg magát a Web3 világában, mert a tőzsdén tanult fegyel...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem