Marlon Jones, a Vanderbilt egyetem draftolatlan cornerbackje 2024-ben daganatos betegség miatt kényszerült kihagyni egy teljes szezont.
A kormány döntött a közfinanszírozott CT-MRI vizsgálatokat végző magánszolgáltatók kivezetéséről és kártalanításáról, amelyre 830 millió forintot különített el a Belügyminisztérium számára.
A csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében a kabinet lépéseket tesz annak érdekében, hogy az államilag finanszírozott diagnosztikai ellátások a jövőben kizárólag korszerű, köztulajdonban lévő eszközökkel valósuljanak meg.
"A kormány annak érdekében, hogy az államilag finanszírozott diagnosztikai ellátások a jövőben korszerű, köztulajdonban álló gépparkkal történhessenek, döntött a computer tomográfia, valamint mágneses rezonancia (a továbbiakban együtt: CT-MRI) diagnosztika állami és magánegészségügyi szétválasztásáról" - fogalmaz a dokumentum.
A határozat kimondja, hogy az érintett magánegészségügyi szolgáltatók a megszűnő közfinanszírozott tevékenységükből származó adózás szerinti eredményük alapján törvény szerinti kártalanításra jogosultak.
A kártalanítás fedezetére a kormány 830 millió forint többletforrást biztosít a Belügyminisztérium költségvetési fejezetében. A kormányhatározatot Orbán Viktor miniszterelnök jegyezte.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








