0 °C Budapest
Cropped of female doctor examining patient. Medical professional checking womans back with stethoscope in clinic.

Fontos változás jön az orvosi rendelőkben: minden dolgozó magyart érint, erre készülhetnek

2023. december 1. 06:31 3 perc

A Pénzcentrum olvasóinak többsége nem ért egyet azzal, hogy a jövőben eltöröljék a munkaköri alkalmasságra vonatkozó kötelező orvosi vizsgálatot – derült ki az összesen több mint 2500 válaszdó részvételével készült, nem reprezentatív felmérésből.

Olvasóinak túlnyomó többsége nem ért egyet azzal a tervezett törvénymódosítással, mely alapjaiban változtatná meg a munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálatára vonatkozó szabályokat – ez derült ki a lapunk által, még november közepén indított szavazás eredményeiből. A nem reprezentatív felmérésben összesen több mint 2500-an vettek részt, és a válaszadók több mint kétharmada (70 százalék) nem értett egyet a munkahelyi orvosi alkalmassági vizsgálat eltörlésével, míg azt csak a megkérdezettek 30 százaléka helyeselte.

A Pénzcentrum felmérésének előzményét az adta, hogy korábban kiderült: a munkáltatók és a munkavállalók adminisztratív terheinek csökkentése érdekében megszüntetnék a munkaköri orvosi alkalmasság vizsgálatát. A tervezett módosítás egy Semjén Zsolt, miniszterelnök helyettes által benyújtott törvénymódosítási javaslatban szerepelt, amely „A hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról” címet viseli.

A tervezett jogszabály-módosítás értelmében a kormány meghatároz olyan munkaköröket és foglalkozásokat, melyek esetében továbbra is kötelező lenne az orvosi vizsgálat, mint ahogyan saját jogkörében a munkáltató is előírhatná ugyanezt. Ami nem változna, hogy a vizsgálat továbbra is ingyenes lenne.

A törvényjavaslat indoklásában egyébként az áll:

A változó életviszonyok a jogszabályok folyamatos felülvizsgálatát, tartalmának újragondolását igénylik. Az új szabályok megalkotásakor azonban olyan intézkedéseket kell tenni, olyan javaslatokat kell kidolgozni, ami az emberek hétköznapi ügyeinek intézését egyszerűbbé tudják tenni. A vállalkozások sikeressége érdekében pedig olyan jogi környezetet kell kialakítani, amiben az adminisztráció időbeli és pénzbeli költségei minimálisak, így az erőforrásaikat a jogszabályoknak való megfelelés helyett a működésükre, a termelésre tudják fordítani. E célkitűzés mentén hozta létre a Kormány érdekegyeztető fórumként a Deregulációs Kerekasztalt, amelynek célja a magyar emberek, vállalkozások mindennapi életének, ügyintézésének könnyítését és egyszerűsítését szolgáló javaslatok megfogalmazása, amelyek ezen törvényben is tükröződnek.

A tervezett szabálymódosítás kapcsán, annak napvilágra kerülése óta, több szakértő is felszólalt. Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapító-elnöke például kifejtette, szerinte nem egy generális szabályról van szó, ami egy az egyben megszüntetné a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás szükségességét. „A munkavédelemről szóló törvény módosulna úgy, hogy bizonyos meghatározott munkakörökben a szűrés vagy opcionális lehetőség lenne, vagy megmaradnak kötelezettségnek, csak esetleg a szolgáltató változna meg, azaz nem feltétlenül foglalkozás-egészségügyi orvos végezhetné el ezeket a vizsgálatokat” – mondta.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke pedig arról beszélt:

a változással a munkavállalók nagy veszélybe kerülnének, szűrések nélkül ugyanis a dolgozók munkaegészségügyi állapota tovább romlana.

Emellett arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a termelésben és az iparban lévő dolgozók egészségére lehet negatív hatással a munkavégzés, hanem akár az irodai alkalmazottakéra is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02