A tudósok évek óta figyelmeztetnek: a madárinfluenza, ismertebb nevén H5N1, bármikor olyan ugrást tehet a madarakról az emberre, amely globális egészségügyi válságot okozhat.
Nagyon nehéz lesz elérni a várva várt hatmillió oltást Szlávik János szerint. Az infektológus főorvos kifejtette, hogy szerinte biztosan fog kelleni harmadik oltás.
Nehéz most már meggyőzni azokat, akik eddig nem akarták magukat beoltatni, ez látszik a számokon is. Nagyon-nagyon nehéz lesz elérni a várva várt hatmilliót, ami már egészen komoly teljesítmény lenne Európához képest is – mondta Szlávik János a TV2 reggeli műsorában.
Az infektológus főorvos szerint még mindig vannak, akik szeretnék magukat beoltatni, és olyanok is, akik megváltoztatják a korábbi véleményüket, hogy ők nem akarnak oltást. Akár azért, mert meg akarják magukat védeni, vagy csak azért, mert a védettségi kártyára van szükségük.
Van veszély, hiszen láthattunk olyan országokat, ahol körülbelül hasonló az átoltottság, és a mutánsok továbbra is azokat veszélyeztetik, akik nincsenek beoltva. Óriási járványra már nincs esély, az a bizonyos negyedik hullám ennyi beoltottnál olyan óriási nem lehet
– mondta Szlávik János. Hozzátette: a második oltással lehet elérni azt a védettséget, amelyet az első oltás nem ad meg. Biztos, hogy fog kelleni harmadik oltás – szögezte le az infektológus. Azonban egyelőre még nincsenek adatok, nincsenek tudományos bizonyítékok a harmadik oltással kapcsolatban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Szlávik János szerint más oltások jönnek, olyan mutánsok ellen is hatékony vakcinák, amelyekkel érdemes lesz majd a harmadik oltást is elvégezni.
Fotó: Komka Péter, MTI/MTVA
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.








