Újra terjed a közösségi médiában a Covid-oltás és a vetélés közötti állítólagos kapcsolat. A friss állítások azonban félreértelmezik a korábbi kutatások adatait. Következzenek a tények!
Folytatódtak a tárgyalások az egészségügyi béremelésekről - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A cél a betegellátás színvonalának növelése is az egészségügyi dolgozók munkakörülményeinek és anyagi megbecsültségének javítása mellett.
Szerdán megtartották a folytatólagos sztrájktárgyalások idei első fordulóját az egészségügyi tárca, valamint az ágazati reprezentatív szakszervezetek (a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete mint főtárgyaló, továbbá a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete) részvételével.
A megbeszélésen a reprezentatív szakszervezetek stratégiai partnereként a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Gyógyszerészi Kamara képviselői is jelen voltak - közölte az Emmi. A témák között szerepelt a szakszervezetek és a minisztérium közötti együttműködési megállapodás kiegészítése az időközben elért tárgyalási eredményekkel, valamint az egészségügyi dolgozók társadalmi megbecsültségének további növelése.
Ezenkívül hangsúlyosan foglalkoztak a MOK-nak tavaly a paraszolvencia kivezetése érdekében benyújtott bértábla-módosítási igényével, valamint a gazdasági-műszaki és háttérszolgáltatást nyújtók bértáblájával is. A MOK új vezetősége új bértáblát szeretne és a szakszervezeti főtárgyaló is a tavaly benyújtott bértábla emelését indítványozta.
Egyetértettek abban, hogy az egészségügyben dolgozók közalkalmazotti foglalkoztatásának kiszámíthatónak és igazságosnak kell lennie. A főtárgyaló vállalta, hogy a héten újból egyeztet stratégiai partnerével a végleges bértábláról, miután a MOK kedden megváltoztatta a korábbi álláspontját. A konzultáció február 3-án folytatódik.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







