Halálos dróncsapás ért egy személyvonatot a Krímben: minden utast evakuáltak
Egy vasúti dolgozó meghalt, több szerelvényt leállítottak, a krími személyvonatok utasait evakuálták.
Egy vasúti dolgozó meghalt, több szerelvényt leállítottak, a krími személyvonatok utasait evakuálták.
A találkozón az Ukrajnának nyújtandó további támogatások voltak napirenden, részt vett rajta a német kancellár és a francia elnök is.
Ukrajna története egyik legnagyobb dróncsapását mérte Szentpétervárra és környékére, éppen egy gazdasági fórum zárónapján.
Diplomáciai csatornákon keresztül már jelezte Magyarországnak a Roszatom, hogy kész részt venni a Paks II. atomerőmű-projekt átvilágításában.
Nem lát érdemi előrelépést az ukrajnai háború rendezésében Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön jelezte, hogy továbbra sem kíván engedni az ukrajnai háborúval kapcsolatos alapvető követeléseiből.
Az orosz hadsereg két irányított légi rakétával és 216 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra,
A román védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a robbanás helyi idő szerint fél tizenegy körül történt.
A csúcstalálkozó előkészületeit Fegyir Sándor, Ukrajna budapesti nagykövete is megerősítette.
A törvényhozás alsóháza 226–195 arányban fogadta el a törvénycsomagot.
Bár a harmadik világháború nem feltétlenül áll a küszöbön, az orosz terjeszkedési törekvések és a NATO egységének megingása komoly biztonsági kockázatot jelent Európa számára.
Az Egyesült Államok várhatóan eláll a Tomahawk rakéták németországi telepítésétől,
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz államfőnek címzett nyílt levelében sürgette a háború lezárásá
A nézeteltérések rendezése és a kétoldalú gazdasági kapcsolatok tisztázása érdekében a felek napokon belül magas szintű egyeztetést folytatnak Párizsban.
Az utasok akár a jegyüket is elveszíthetik, ha indulás előtt nem fizetik be a változó összegű pótdíjat.
Izrael és Libanon az Egyesült Államok közvetítésével megállapodott a törékeny tűzszünet megújításáról.
A jelenleg soros uniós elnökséget betöltő Ciprus tájékoztatása szerint a cél az, hogy az első tárgyalási klasztert akár már június 15-én, egy luxembourgi EU-miniszteri találkozó alkalmával hivatalosan is megnyissák.
Moszkva továbbra is kész a kétoldalú párbeszédre, beleértve a paksi atomerőmű-bővítéssel kapcsolatos kérdések rendezését is.
A drónok és a mesterséges intelligencia új helyzetet teremthetnek a fronton, egyes elemzők már az ukrán győzelmet sem zárnák ki.
Nukleáris együttműködés, energiabiztonság és új befektetések is szóba kerültek a párizsi csúcstalálkozón.