Olimpia 2024: két magyar úszó is középdöntőben, este jönnek a továbbiak
Szabó-Feltóthy Eszter és Molnár Dóra is bejutott a középdöntőbe 200 méter háton csütörtökön, a párizsi olimpia úszóversenyeinek hatodik napján.
Szabó-Feltóthy Eszter és Molnár Dóra is bejutott a középdöntőbe 200 méter háton csütörtökön, a párizsi olimpia úszóversenyeinek hatodik napján.
A verseny egyéni jellegű, így nincs nemzetek közötti versengés - viszont mind a négy magyar résztvevő éremmel térhetett haza.
Bicsák Bence és Lehmann Csongor napját át kell tervezni, de edzeni nem lesz egyszerű. Kuttor-Bragmayer Zsanett úgy készül, szerdán elindul a női szám.
A hollandiai Veldhovenben pénteken ért véget a 2024-es Európai Lány Informatikai Diákolimpia, az EGOI, amelyről a magyar diákok két ezüst-, egy bronzéremmel tértek haza.
Fucsovics pályafutása során még sosem találkozott a spanyol legendával, ám így sincs megilletődve, győzni megy ki a pályára.
A 2024-es ötkarikás játékok megrendezésére öt város, Párizs, Los Angeles, Hamburg, Róma és Budapest nyújtott be pályázatot - végül Párizs lett a befutó.
Kellemes 26-27 fokos víz, gyenge szél és napsütés – a szombati rossz időnek nyoma sem volt vasárnap kora reggel Révfülöpön.
Várhatóan több mint félezer hajó indul az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon.
Azt hittük, a tavalyi különdíjas sajtos-tejfölös lángos fagyiját már nem lehet überelni, de idén mustáros hekkfagyival indult a Balaton fagylaltja versenyen.
Idén már 26. alkalommal rendezték meg az Év Fagylaltja versenyt, amit mindig legalább akkora érdeklődés övez, mint az ország tortájának megválasztását. A szezonindító eseményt idén Kecskeméten tartották.
Az Év fagylaltja versenyre idén rekordszámú 90 fagylalt érkezett, a fagylaltokat a szakmai zsűri, közönségzsűri és a szakmai szervezetek zsűrije is értékelte.
A vármegyei horgászegyesületi szövetségek és a települési horgászegyesületek számos kezdeményezést indítanak.
A héten evőversenyen járt a CashTag, a helyszín sokaknak lehet ismerős a TikTok-ról. A versenyzőknek Tung 3 kilós pad thai tálját kellett időre benyomni.
A Tour de Hongrie kerékpáros körverseny zárónapján, vasárnap Baranya, Somogy és Tolna vármegyében kell számítani forgalomkorlátozásokra
Bár úgy tűnt, Molnár Áron a Sztárboxban aratott győzelme után a nemzetközi versenyen is megméreti magát, változott a terv.
A versenyt csütörtöktől vasárnapig rendezik meg idén balatonfüredi versenyközponttal.
Összességében a globális telefonpiac 7,8%-kal nőtt, a Samsung átvette a vezető pozíciót az Apple-től.
A Tesla csökkenti az FSD-rendszerének előfizetési árait Észak-Amerikában, hogy elősegítse a technológia elterjedtségét a csökkenő kereslet és az erősödő piaci verseny fényében.
Lezajlott a Borászok Borásza elsőkörös voksolása, kiderült, hogy kik kerültek az ötös döntőbe, kiknek szurkolhatunk április majd 27-én.
Folytatja magyarországi terjeszkedését a Sameday romániai futárszolgálat - közölte csütörtökön a vállalat.