Kimondta Orbán Anita a nagy tervet: egy éven belül visszahoznák a programot, ami eltűnt az Orbán-kormány alatt, pedig százezrek életét tette jobbá
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a minisztériumban első lépésként átfogó átvilágítást tartanak.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a minisztériumban első lépésként átfogó átvilágítást tartanak.
Kiemelte, hogy a tagállamok többsége egyetért a kettős mérce elkerülésében.
Magyar Péter szerint jól haladnak a tárgyalások a Magyarországnak járó uniós forrásokról.
Kisebb ingadozásokkal, de kitart a forint hónapok óta tartó látványos erősödése.
Forráshiány, központosítás és vitatott hatáskörök: az önkormányzatok szerepe újra a politika középpontjába kerülhet.
A következő hetek ezért kulcsfontosságúak lehetnek Magyarország számára, hiszen a Moody’s, az S&P Global Ratings és a Fitch Ratings is újraértékeli az ország hitelképességét.
Második kormányülését tartotta hétfőn a Tisza-kormány, melynek döntéseiről sajtótájékoztatón számoltak be.
Magyarország esetleges euróbevezetésekor a legfontosabb kérdés a megfelelő konverziós árfolyam meghatározása - írja friss elemzésében Zsiday Viktor.
Milliárdok mennek klímavédelemre, mégis kérdéses az eredmény. Valódi zöld átmenet vagy csak jól hangzó címkék? Ennek jártunk utána.
Akár a teljes helyreállítási alap lehívására is esély lehet az uniós forrásoknál.
Hat európai uniós tagállam szigorúbb jogállamisági feltételekhez kötné a közös uniós források, köztük az agrártámogatások kifizetését is.
A választások utáni gazdasági fordulat lehetőségét már hónapok óta árazza a piac, ennek hatására jelentősen csökkentek a magyar állampapírhozamok és erősödött a forint is.
Görög Márta igazságügyminiszter-jelölt zéró toleranciát hirdetett a korrupció ellen parlamenti meghallgatásán.
A forint közelmúltbeli, jelentős erősödése komoly kihívás elé állítja a hazai exportcégeket, kiemelten a kis- és középvállalkozásokat.
Vitézy Dávid a Közlekedési és Beruházási Bizottság előtti miniszterjelölti meghallgatásán ismertette a formálódó tárca legfontosabb céljait.
Görög Mártát, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánját jelöli igazságügyi miniszternek.
Bár 2025-ben a közép- és kelet-európai térségben stabilizálódtak a fizetésképtelenségi mutatók, a Coface legfrissebb elemzése széttagolt képről tanúskodik.
A hamarosan felálló, Magyar Péter vezette új kormány jelentős jóléti intézkedéseket ígér.
Az ezen a héten felálló, Magyar Péter vezette új kormánynak mindössze néhány hónapja marad a több milliárd eurós magyar keret megmentésére.
2026 elején sem indult újra az építőipar. A termelés csökkent, a vállalkozások száma tovább esett, és a kereslet sem erősödött.