Szörnyű tragédia: meghalt a 12 éves magyar kosaraslány, aki edzés közben esett össze
Edzésen lett rosszul és esett össze Fricsi Dóra, és bár a mentő azonnal ott termett, napokkal később elhunyt a kosaraslány.
Edzésen lett rosszul és esett össze Fricsi Dóra, és bár a mentő azonnal ott termett, napokkal később elhunyt a kosaraslány.
Lezuhant egy kisrepülőgép Mallorcán, a pilóta és utasa életét vesztette - közölte vasárnap a spanyol sziget rendőrsége.
A turizmust is bedöntheti az ökológiai katasztrófa Parajdon, az erdélyi turistacélpont túlélése csakis összefogással valósulhat meg.
Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán, a Rába ETO egykori válogatott kézilabdázója. A volt sportolóra munkahelyén esett rá egy nagyobb munkadarab.
Vízbe esett és életét vesztette egy férfi vasárnap hajnalban a siófoki kikötőben – közölte a rendőrség hétfőn.
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a szervezők a „Könnyek a vízben” Segélykoncertet.
Medvetámadásban meghalt egy 48 éves olasz turista Romániában csütörtökön, a Transzfogarasi út egyik parkolójában.
Szoboszlai Dominik azt írta, hogy nem csak neki és a liverpooliaknak, hanem az egész világnak hiányozni fog az, amit Diogo Jota a pályán képviselt.
A hazai Pool-szurkolókat este hétkor várják az Alkotás utcai nagykövetség elé, hogy közösen emlékezzenek meg a fiatalon meghalt támadóról.
Sorjáznak a részvétnyilvánítások a tragikusan fiatalon meghalt két focista, Diogo és Andre Jota halálhíre után.
A 22 éves futballistát nem lehetett megmenteni a gázolás után, emlékére a futballpályán gyűltek össze a község lakói.
A futballista öccsével tartott valamerre Spanyolországban, mikor az autó letért az útról, és ütközött. A Liverpool támadójának két hete volt az esküvője.
Súlyos tragédia történt éjfél után Ecséden: lángra kapott egy családi ház, a tűzben pedig életét vesztette az ott lakó idős férfi – közölte a katasztrófavédelem.
Június 28-án kora reggel egy 78 éves helyi nő autójával fékezés nélkül ütközött össze az Őcsény felé tartó személyvonattal Decsnél.
Tragédia történt az algériai bajnokság utolsó fordulójának meccsén: egy szurkoló meghalt, többen megsérültek, amikor leszakadt egy korlát a lelátón.
A kislány segítségére siető nő szerint az úszómester nem figyelt, a telefonját nyomkodta, majd arra kérte őket, hogy hívják a mentőket, holott náluk nem volt telefon.
Tragédia a Palatinus strandon: büntetőeljárás indult a hatéves kislány halála ügyében.
Villámcsapás miatt életét vesztette vasárnap három hegyi túrázó Ausztriában.
Megtalálták az Air India Ahmedabadban szerencsétlenül járt 171-es járatának második fekete dobozát is.
Néhány utas túlélte a csütörtöki ahmedábádi légikatasztrófát.