Klímával fűtenél télen? Lehet, hogy erről te sem tudtál, hatalmas pénzt spórolhatsz így
Magyarországon is egyre többen fontolgatják, hogy a hagyományos gázfűtést kiváltva klímaberendezések felszerelésével oldják meg otthonuk fűtését.
Magyarországon is egyre többen fontolgatják, hogy a hagyományos gázfűtést kiváltva klímaberendezések felszerelésével oldják meg otthonuk fűtését.
A kimchitől a savanyú káposztáig bármit elkészíthetünk otthon, de a sikerhez szigorú szabályokat kell betartani – figyelmeztet a Nébih.
A fűtésszámla komoly teher lehet 2025-ben is, ezért érdemes megismerni azokat a trükköket, amelyekkel spórolhatunk, miközben az otthon melege sem vész el.
Tudtátok? Egy kis odafigyeléssel átteleltethetjük a paprikát és a padlizsánt is, így tavasszal nem kell új palántákkal bajlódnunk, és a termés is korábban érkezik.
Ebben a videóban szakértőkkel jártuk körbe, milyen beruházásokkal csökkenthetik hosszú távon költségeiket a vállalkozások.
Az Európai Központi Bank (EKB) új tanulmánya szerint az európai háztartásoknak érdemes készpénztartalékot tartaniuk otthon.
Csaknem 180 ezer forintot spórolt a lakásfelújításon egy magyar házaspár csupán azzal, hogy az alapanyagokat Romániában vették meg.
Messzire elkerülöd a menzák évtizedek óta változatlan főzelékeit? Ne temesd őket! Mutatjuk, hogyan készítsd el ezeket házilag, fillérekből – így tényleg finomak lesznek.
Az autósoknak érdemes figyelni: szeptember 19. és 21. között ezeknél a benzinkutaknál literenként 20 forinttal olcsóbban tankolhatnak
Hogyan kapható járókeret receptre, mennyi egy járókeret ára tb támogatással? Mennyi a gurulós járókeret, más néven tb támogatott rollátor vagy könnyű rollátor ára tb támogatással?
A magyar diákok egyszerre digitális bennszülöttek és tudatos vásárlók: naponta több órát töltenek a közösségi médiában, vásárlásaikat pedig a költséghatékonyság vezérli.
A trend lényege, hogy az utasok minimális vagy nulla csomaggal szállnak fel a gépre.
A kutatásban megkérdezettek 84 százaléka szerint fontos a ruhák ápolása, mégis csak minden negyedik ember tudja, mennyit is számít valójában a mosási mód.
Számos fiatal iskolakezdéskor kapja kézhez első saját bankkártyáját, és kezdi el önállóan kezelni a pénzét
Hiába csökkent a nyári hónapokban az energiaszámla, a rezsicsökkentés csak egy határig véd.
A tapasztalatok szerint ez a stratégia leginkább a Ryanairnél és a Wizz Airnél válik be.
A 20-30-50-es szabály segíthet abban, hogy átlagfizetésből is komoly megtakarítást érjünk el néhány éven belül.
A mostani forró nyáron sokakat érdekelhet, hogyan lehet a klíma- és légkondicionáló eszközökkel pénzt spórolni a mindennapi használat során.
Most, hogy az elmúlt napokban több hónapnyi eső zúdult ránk, egyre többen teszik fel a kérdést: nem lenne-e érdemes összegyűjteni és okosan tárolni ezt a bőséges csapadékot?
Krumplilángos vagy krumplis lángos? Közel sem mindegy, hiszen ez az étel Északkelet-Magyarországon előkelő helyet foglal el a vidéki magyarok szívében. Nézzük, hogyan készül!