Felpörgeti a kormány az otthonfelújításokat: rengeteg pénzt öntenek ezekre a magyarokra
Új vidéki lakásépítési támogatást jelentett be szerdán a kormány, illetve folyamatban van egy 12 pontos lakhatási program kidolgozása is.
Új vidéki lakásépítési támogatást jelentett be szerdán a kormány, illetve folyamatban van egy 12 pontos lakhatási program kidolgozása is.
A Kajla Program, amely 2019 óta lehetőséget ad az alsó tagozatos gyermekeknek és családjaiknak, hogy ingyenesen utazzanak az országban, új lendületet adott a hazai turizmusnak.
A sértett egy adathalász programot telepített a számítógépére.
Az állatok világnapjához kapcsolódó Állatszeretet Ünnepen tematikus állomáshelyek, élménypedagógiai programok és kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket.
Hétvégén a Tatán található Fényes Tanösvényt vette szemügyre a HelloVidék, így ennek kapcsán megnéztük azt is, milyen más tanösvényeket érdemes meglátogatni még idén ősszel, ha felejthetetlen látványban szeretnénk részesülni.
A Városmajori Szabadtéri Színpad szervezésében 12. éve futó zsűrizett mustra többek között azért jött létre, hogy helybe hozza a Budapest határain túli színházi élményeket.
A 2024-es fesztiválszezont július 3-6. között a Balaton Sound nyitotta, amelynek idén is Zamárdi adott otthont.
Az igénylések megkönnyítése érdekében a kivitelezőként, valamint tanácsadóként opcionálisan bevonható vállalkozások számára is megnyílt a regisztráció lehetősége.
Elérhető az az Otthonfelújítási Program keretében támogatott építési termékek, valamint a kivitelezők és a tanácsadók listája.
A magyar építőanyag-gyártók felkészültek a hétfőn induló otthonfelújítási programra, a támogatott építőanyagok hazai forrásból elérhetők.
Július 1-től lehet igényelni az 1990 végéig épült egy- vagy többlakásos családi házak energetikai korszerűsítésére az otthonfelújítási támogatást,
A forró napokon jó program lehet beülni a légkondicionált moziterembe egy jó filmre.
Az új felújítási program hamarosan elindul, ez pedig a szakértők egy része szerint rohamot indíthat a szakemberek és az építőanyagok irányába.
A rendezvényen kézműves vásár mellett közel 35 gasztronómiai kitelepülő bor- és ételkülönlegességei közül válogathatnak a látogatók.
a fesztiválon tematikus tárlatvezetések is lesznek a múzeumban: például a Magyar menyasszony kiállításon.
Május 26-án, Gyermeknapon a hűvösvölgyi végállomáson 10 és 17 óra között családi programokkal várják a látogatókat.
Az önkormányzatok is szerveznek táborozós lehetőségeket, csak érdeklődni kell.
A fesztivál zászlajára tűzte, hogy a teljesség igényével mutatja be az adott év könnyűzenei koncertkínálatát: a legaktuálisabb nevektől az élő legendákig.
A 108 milliárd forint keretösszeggel rendelkező új otthonfelújítási korszerűsítési program, amely az 1990 előtt épült családi házakra vonatkozik, júniusban indulhat el.
Gregory Porter Veszprémben, a Morcheeba Paloznakon, Jan Blomqvist Tihanyban, Azahriah pedig Zamárdiban ad koncertet a MOL Nagyon Balaton idei nyári fesztiválsorozata keretében.