Ez bárkivel megtörténhet: felháborító dolog történt Curtis édesanyjával, eljárás indult az ügyben
Polgári néven Széki Attila édesanyjához nemrég a segélyhívás után három órával érkeztek meg a mentők, az OMSZ is megszólalt az ügyben.
Polgári néven Széki Attila édesanyjához nemrég a segélyhívás után három órával érkeztek meg a mentők, az OMSZ is megszólalt az ügyben.
Kemény hangú levelet kaptak az érdi háziorvosok a helyi OMSZ-telepről. Ebben az szerepel, hogy ha nem jelentkeznek ügyeletre, más megyébe helyeztetik őket.
Meghalt egy férfi az eplényi sípályán. Úgy tudni, a 64 éves áldozat a liften lett rosszul, megkezdték az újraélesztést, de a mentők sem tudtak segíteni.
Egy panaszos mentős szerint mindössze napi 20 perc pihenőt kapnak, és nem kapják meg a megfelelő ellátást sem.
Belehajtott egy kamionba és kigyulladt egy személyautó az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Mosonszentmiklós térségében péntekre virradó éjjel.
Szilveszter napján 204 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, a mentők pedig országszerte 3103 esetet láttak el.
A kiránduló egy 5-6 méter magas szikláról zuhant egy mély szakadékba, ahonnan a katasztrófavédelem munkatársai a mentőkkel és túrázókkal közösen emelték ki.
Több mint 10 ezer hívást kaptak a mentők idén karácsonykor, ez mintegy 15 százalékkal több volt az ünnepnapokon megszokottnál.
Megmutatjuk, hogyan lehet segíteni a fulladozón, vagy mit tehetünk, ha félrenyeltünk, de nincs senki a közelben, aki segíthetne.
Egy csapadékmentes decemberi naphoz képest 10 százalékkal több, reggel 10 óráig a fővárosban 200, országosan 750 hívás érkezett a mentésirányításhoz.
Azért keletkezett a fürdőszobában szén-monoxid, mert jól szigetelő, zárt nyílászárók mellett üzemelt egy olyan nyílt égésterű vízmelegítő, amelyet évek óta nem ellenőriztettek.
Csütörtök délelőtt kizuhant egy diák a budapesti Veres Pálné Gimnázium emeletéről. A fiút a mentők helyszíni ellátás után kórházba vitték.
Lezuhant vasárnap egy férfi Budapesten, a Mammut bevásárlóközpontban.
Négy embert könnyebb sérülésekkel szállítottak a berettyóújfalui kórházba, egy embert pedig életveszélyes állapotban vittek a debreceni kórházba.
Péntek este baleset történt a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia előadásán. Két színészt vittek el a mentők, a színház közleményben reagált.
Megváltozik a követelményrendszer, vakon gépelni is tudni kell majd a diszpécsereknek.
Vízkőoldóval kínálta iskolatársait egy ötödikes diák az egyik miskolci általános iskolában. Több gyerek ivott vagy evett a mérgező vegyszerből, amiről azt hitték, limonádé vagy robbanócukorka.
Több mint 3000 esetet láttak el idén a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársai.
Az ügyeleti rendszer kiterjesztése novemberben folytatódik, a jövő év elejére egyelőre Budapest kivételével le is zárul a folyamat.
Semmire sem panaszkodott az a 12 éves fiú, aki a testnevelésóra végén holtan esett össze Tiszadadán. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek, és a mentők stabilizálták a fiú állapotát.