Visszavonulót fújt a kommunista állam: ennyit az együttműködésről, Putyin szívhatja a fogát
Az észak-koreai katonák ukrajnai szerepvállalásának kudarca és a súlyos veszteségek miatt Phenjan feltehetően kivonta csapatait a frontvonalból.
Az észak-koreai katonák ukrajnai szerepvállalásának kudarca és a súlyos veszteségek miatt Phenjan feltehetően kivonta csapatait a frontvonalból.
Az ukrán hadsereg főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij egy rádióinterjúban értékelte a Kurszk elleni ukrán offenzíva eredményeit.
Ukrajnai háború: a Dél-koreai hírszerzés szerint eddig mintegy háromszáz észak-koreai katona esett el.
Ukrajna készen áll az elfogott észak-koreai katonák visszaadására, ha Észak-Korea hajlandó tárgyalni az Oroszországban fogva tartott ukrán hadifoglyok szabadon engedéséről.
Prof. Dr. Kovács Lászlóval beszélgettünk kötelező sorkatonaságról, katonai egyetemi képzésekről és a katonák mindennapi életéről.
Az ukrajnai háború harmadik évében járva egyre több jel mutat arra, hogy az ország katonai és civil lakossága egyaránt a kimerültség jeleit mutatja.
A dél-koreai hírszerzés szerint legalább 100 észak-koreai katona vesztette életét az ukrajnai harcokban.
Az oroszországi Távol-Keleten található Artyomban egy nő elleni brutális támadás rávilágított egy aggasztó jelenségre.
A kormány döntésének megfelelően nettó 200 ezer forint jutalomban részesülnek az árvíz elleni védekezésben az egyes helyszíneken közvetlenül részt vevők.
Az Egyesült Államok kormánya először erősítette meg, hogy észak-koreai katonák érkeztek Oroszországba, akiket az ukrajnai háborúban vethetnek be.
Négy 19 éves katona meghalt, hét súlyosan megsebesült a Hezbollah, az Iránból támogatott libanoni síita terrorszervezet izraeli laktanya elleni dróntámadásában vasárnap este.
A Magyar Honvédség Klapka György páncélos dandárjának katonái hétfő reggeltől Neszmélyen és Pilismaróton hajtanak végre árvízvédelmi feladatokat.
A Magyar Honvédség készen áll arra, hogy szükség esetén segítséget nyújtson egy árvízi veszélyhelyzet kezelésében – közölte a honvédelmi miniszter.
Máig veszélyes, második világháborús robbanóeszközök rejtőzhetnek a Dráva mélyén. A terület mentesítése 2013 nyarán kezdődött Barcsnál.
Tizenegy tonna szemét mellett négy holttestet is lehoztak nepáli katonák a Himalája hegycsúcsairól.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Több mint 50 ezer orosz katona halt meg a háborúban. A hadra fogott rabok a nyilvános adatok szerint besorozásuk után csak 2-3 hónapig éltek.
Jelentős illetményfejlesztést kaptak a magyar légierő pilótái és műszaki szakemberei - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
Zelenszkij a két éve kezdődött háború óta most először közölt adatot az elesett ukrán katonák számáról.
Amíg a katonák akár 750 ezer forintos teljesítményjuttatást is kaphattak decemberben, addig a rendőröknek semmi sem jutott.