Hatalmas hanghatással járó gyakorlatot végeznek a katonák: itt lehet majd hallani
A közleményből kiderült, hogy jövő kedden, szerdán és csütörtökön 8 órától 22 óráig lövészetet tartanak a Leopard 2A4-es harckocsikkal.
A közleményből kiderült, hogy jövő kedden, szerdán és csütörtökön 8 órától 22 óráig lövészetet tartanak a Leopard 2A4-es harckocsikkal.
Honvédségi konvoj megy át a fél országon, a járművezetőktől fokozott odafigyelést és türelmet kérnek.
Az orosz elnök a háború elindítása óta első ízben tartott évértékelőt, ismét a Nyugatot okolta az ukrajnai konfliktus kirobbanásáért.
Mivel a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérőjárművek biztosítják.
A katonák fizetése is alacsony, de néhány juttatás sokkal bőkezűbb a honvédek esetében, mint a rendőröknél: akár 20-25 százalékos áron is vásárolhatnak állami bérlakást.
A Honvédelmi Minisztérium közleményében kéri és köszöni a lakosság megértését és türelmét.
Hamis, valótlanságokat állító behívóparancsokat terjesztenek a Magyar Honvédség Parancsnoksága nevében ismeretlenek postai és elektronikus úton.
Egy új intézkedés értelmében óránként 4000 forintos pótlékot kapnak az éjszakai munkavégzésért a kórházakba vetényelt katonák.
További juttatásokkal és illetményemeléssel ismerik el a katonák és honvédelmi alkalmazottak munkáját - mondta a honvédelmi miniszter.
Igyekeznek megőrizni a magyar hagyományokat a külföldön lévő katonák, szolgáljanak akár Irakban, akár Cipruson, például minden helyszínen állítanak karácsonyfát.
Nem mindenkinek jár a hathavi fegyverpénz: az érintettek közül az oltatlanoknak például vissza kell fizetniük a juttatást.
A honvédelmi miniszter elmondása szerint rendkívül szigorú óvintézkedéseket vezettek be.
A ruhapénzeket is a tervezettnél előbb kaphatják meg.