Ezt mondta Putyin az amerikaiak békejavaslatára: így, hogy lesz vége a háborúnak?
A Kreml szóvivője szerint Oroszország nyitott az amerikai javaslatokra az ukrajnai béketárgyalások kapcsán, bár egyes pontokat elfogadhatatlannak tart.
A Kreml szóvivője szerint Oroszország nyitott az amerikai javaslatokra az ukrajnai béketárgyalások kapcsán, bár egyes pontokat elfogadhatatlannak tart.
A területi kérdések, a biztonsági garanciák és az ukrán haderő jövője mind olyan vitapontok, amelyekben nehéz elképzelni bármilyen gyors megállapodást.
Az Egyesült Államok különmegbízottja Moszkvába utazik, hogy megvitassa Putyinnal az ukrán háború lezárását célzó 19 pontos béketervet.
Oroszország megkapta az Egyesült Államok és Ukrajna által kidolgozott "frissített és finomított békekeretrendszert".
Az Európai Bizottság közölte, hogy Orbán Viktor moszkvai útja kizárólag saját kezdeményezés volt, és nem képviselhette az EU álláspontját Putyinnál.
Orbán Viktor hajnali 4-kor indult Budapestről Moszkvába, ahol Putyinnal tárgyal majd.
A hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után is feszültségek mutatkoztak a Trump-kormányzaton belül.
Moszkvában találkozik Vlagyimir Putyinnal Orbán Viktor magyar miniszterelnök november 28-án pénteken, erről már több hazai lap is értesült.
Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó szerint Moszkva és Washington fokozatosan építi kapcsolatait, miközben a kiszivárogtatások hátráltatják ezt a folyamatot.
Donald Trump amerikai elnök feloldotta az Ukrajnának szabott korábbi határidőt a békejavaslattal kapcsolatban, miközben folytatódnak a tárgyalások Oroszországgal és Ukrajnával a háború lezárásáról.
A magyar kormányfő és az orosz elnök 2022 óta háromszor, összesen pedig tizennégyszer találkozott egymással.
Macron szerint Trump Ukrajna-béketerve javításra szorul: a jelenlegi formájában nem elfogadható Ukrajna és Európa számára.
A tárgyalások majdnem kudarcba fulladtak a kezdés előtt.
Donald Trump új béketerve szerint Oroszország megkapná Kelet-Ukrajna egyes, jelenleg ukrán kézen lévő területeit.
Vasárnap reggel jelentette be a hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Petr Pavel szerint Oroszország csak az erőt tiszteli – a cseh elnök radikálisabb NATO-választ sürget a provokációkra.
Orbán Viktor és Donald Trump találkozójával kapcsolatban továbbra is ellentmondásos információk keringenek az amerikai olajszankciók alóli magyar mentesség kérdéséről.
A magyar kormányfő erős narratívát fogalmazott meg tavaly év elején azzal kapcsolatban, hogy milyen irányba kellene Magyarországnak. A tettek azonban még váratnak magukra.
Az elmúlt hónapokban egyre erősebbek azok a félelmek, miszerint Oroszország a következő években akár közvetlen katonai konfliktusba is sodródhat a NATO-val.
Donald Trump ismét felvetette Grönland katonai erővel történő megszerzésének lehetőségét, amit nemzetbiztonsági okokkal indokolt egy NBC News interjúban.