Vészjósló figyelmeztetést kapott Finnország Oroszországtól: ezt üzenték az oroszok
Finnország módosította nukleáris szabályait, Medvegyev pedig azt állítja: az ország ezzel orosz nukleáris célponttá vált.
Finnország módosította nukleáris szabályait, Medvegyev pedig azt állítja: az ország ezzel orosz nukleáris célponttá vált.
A fordulat az Európai Unió határain túl is érezhető.
Új békejavaslatok érkeztek Oroszországhoz az ukrajnai háború rendezésére, amelyek a mélységi támadások leállítását és a harcok mindössze négy régióra történő korlátozását szorgalmazzák.
Miközben Moszkva egy feltételezett, ukrán területi engedményeket is tartalmazó alkut kér számon, Washington és az amerikai diplomáciai vezetés tagadja a megállapodás létezését.
A Reuters beszámolója szerint a két ország védelmi minisztere vasárnap Szöulban megerősítette elkötelezettségét a Koreai-félsziget nukleáris leszerelése mellett.
JD Vance amerikai alelnök egy televíziós interjúban kijelentette, hogy az Egyesült Államok mindenképpen győztesen kerül ki az iráni nukleáris tárgyalásokból.
Az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója szerint az Európai Unió ajtaja továbbra is nyitva áll Nagy-Britannia előtt.
Jelen helyzetben Washingtont komolyan aggasztja az is, hogy a kormánykoalíción belül túlzott befolyásra tettek szert a radikális politikusok.
Észak-Korea továbbra is nukleáris államként kíván fellépni a nemzetközi színtéren.
A döntés fontos lépés az Egyesült Államok és Irán között a múlt héten létrejött keretmegállapodás végrehajtásában.
Ezzel szemben az európai országok úgy vélik, hogy az elkövetkező években éppen Moszkva részéről fenyeget egy esetleges katonai invázió.
Kína exportkorlátozásokat vezetett be 10 amerikai vállalattal szemben, válaszul arra, hogy Washington újabb kínai cégeket vett fel a hadsereghez köthető vállalatok feketelistájára.
Keir Starmer brit miniszterelnök a Downing Street 10. előtt tartott beszédében bejelentette, hogy lemond a Munkáspárt éléről, és ezzel együtt a kormányfői posztról is távozik.
Trump közösségi oldalán már a brit kormányfő távozásáról írt, miközben Starmerre egyre nagyobb nyomás nehezedik.
Az izraeliek 92 százaléka szerint Irán nyerte meg a február végén ellene elindított háborút
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Donald Trump amerikai elnök szerdán Franciaországban aláírta az Egyesült Államok és Irán közötti egyetértési nyilatkozatot a konfliktus lezárásáról,
Az Európai Unió hétfőn megnyitotta az alapvető kérdésekkel foglalkozó első tárgyalási klasztert Ukrajnával és Moldovával.
Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen.
Jordan Bardella, a francia jobboldal várható vezetője egy friss interjúban vázolta fel, hogyan alakítaná át országa és az Európai Unió viszonyát.