Putyin olyan lépésre készül, ami mindent a feje tetejére állíthat: drasztikus utasítást adott ki az orosz elnök
Dmitrij Peszkov közölte, hogy Oroszország egyelőre nem hozott döntést az európai gázpiacról való kivonulásról.
Dmitrij Peszkov közölte, hogy Oroszország egyelőre nem hozott döntést az európai gázpiacról való kivonulásról.
Csütörtök hajnalban Budapestre érkezett az a két, ukrán–magyar kettős állampolgárságú hadifogoly, akiket Oroszország szerdán engedett szabadon
Tényfeltáró kormányzati delegáció vizsgálná a Barátság kőolajvezeték állapotát.
A döntés mögött részben egy amerikai bírósági ítélet áll, amely új bizonytalanságot hozott a vámmegállapodás körül.
A Barátság kőolajvezeték körüli feszültségek januárban kezdődtek, amikor Oroszország támadást hajtott végre a vezeték infrastruktúrája ellen.
A miniszter hangsúlyozta, hogy folyamatosan tartja a kapcsolatot arab kollégáival.
Sokáig elméleti felvetésnek számított Magyarország EU-ból való kilépése, az utóbbi években azonban egyre gyakrabban jelenik meg a közbeszédben.
Az uniós intézményvezetők a nyilatkozatokban egyértelműen az iráni rezsimváltás lehetőségét hangsúlyozták.
A négy gyanúsított közül hármat az ügyben eljáró vizsgálóbíró előzetes letartóztatásba helyezett.
A közeljövőben a hivatalos nyilatkozatokban válhatnak kézzelfoghatóvá a nézetkülönbségek.
A helyzet különösen ellentmondásos annak fényében, hogy Trump tavaly nyáron még Irán nukleáris létesítményeinek megsemmisítésével dicsekedett.
Irán felszólította az ENSZ Nemzetbiztonsági Tanácsát (BT), lépjen fel az Egyesült Államok és Izrael a síita állam indított háborúja ellen.
Az interjúban az ukrán elnök a magyar–ukrán viszonyról is beszélt, amit az MTI nem szemlézett.
Irán lezártnak tekinti a diplomáciai rendezés lehetőségét, és a továbbiakban védelmi képességei erősítésére összpontosít.
Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel az orosz–magyar együttműködésről.
Bár az Egyesült Államok hadserege már most is kemény csapásokat mér Iránra, a legnagyobb hullám még csak ezután következik.
Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok a légi és tengeri műveletek mellett szárazföldi csapatokat is bevethet Irán ellen.
Szijjártó Péter szerint a közel-keleti helyzet gyors ütemben romlik, miközben több mint ötezer magyar tartózkodik a térségben.
Az iráni legfelsőbb vezető, Ali Khamenei halála és az Egyesült Államok Irán elleni légicsapásai dollárszázmilliókat mozgattak meg az online predikciós piacokon.
Dubaj repülőtere és a Burdzs al-Arab kisebb károkat szenvedett, Abu-Dzabiban és Bahreinben is történtek becsapódások. Omán partjainál dróntámadás ért egy olajszállító tartályhajót.