Ennyi volt, elárverezték a legendás magyar gyárat: hamarosan kiderül, ki vette meg a közel 10 milliárdot érő komplexumot
A nagy múltú hazai vállalat sorsa közel négy éve pecsételődött meg.
A nagy múltú hazai vállalat sorsa közel négy éve pecsételődött meg.
Egy közel százéves, romos parasztház újult meg a Káli-medencében úgy, hogy közben megőrizte eredeti karakterét. A felújítás során a hagyományos építészeti elemeket és a mai komfortot sikerült összehangolni.
Eredménytelenül zárult a Pénzügyminisztérium egykori székházának árverése: egyetlen jelentkező sem tett ajánlatot a több mint 35 milliárd forintért kínált műemlék épületre.
Az ingatlant valamivel a 2,65 milliárd forintos kikiáltási ár felett, mintegy 2,66 milliárd forintért adták el.
Nem mindennapi ingatlan került piacra Hevesben: egy vasútállomást kínálnak eladásra, amely később postaként is működött. De a részletek között azért akad néhány komoly megkötés is.
A Balaton térsége továbbra is a hazai nyaralópiac motorja: az északi parton 1,2 – 1,8 millió forintos négyzetméterárak jellemzők.
Az újépítésű ingatlanok nagyobb számban történő piacra kerülése miatt most sokan kivárnak a vásárlással.
Válás vagy haláleset után nemcsak a családi és jogi helyzet változik meg, hanem gyakran a lakásbiztosítás is kérdésessé válik.
A hitelprogramhoz kapcsolódó kezdeti roham mára egyértelműen lecsengett, amit a tranzakciószámok jelentős visszaesése is mutat.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő még február végén hirdette meg árverésre a vasúttársaság debreceni központját.
Az idei lakásbiztosítási kampány első tíz napjában az alkuszcégek az előző évnél néhány százalékkal több szerződésváltást regisztráltak.
A legfrissebb adatok és az állami otthonteremtési programok hatásai alapján a lakótelepi lakások piacán már most egyértelműen érezhető a drágulás lassulása.
Török András és Major Zsófi 2020-ban indították el az Andriska Pékbisztrót, amely hamar a Balaton-felvidék egyik legmenőbb reggeliző-pékségévé vált. Most eladó vele egy álom is...
A korábban strandként működő zöldövezeti terület jövőbeni sorsa egyelőre bizonytalan, az új birtokos még vizsgálja a hasznosítási lehetőségeket.
Megnéztük, mi hajtja a dubaji ingatlanpiacot, mennyit lehet keresni egy ilyen befektetéssel, és milyen kockázatokkal kell számolniuk a magyar vásárlóknak.
Eladósorba került a budai vendéglátás egyik ikonikus helyszíne, a Remiz Étterem és Kávézó: a több mint három évtizede működő éttermet 395 millió forintos irányáron hirdették meg.
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
Alig 15 évvel az építése után lebontották a siófoki Szabadifürdőn, a Galerius Élményfürdő és Wellness Központ közelében álló épületet. A területen a tervek szerint lakópark épülhet.
Úgy tűnik, tényleg tavaszi nagytakarításba kezdett Galambos Lajos, mindenki Lagzi Lajcsija. A mulatós legenda jelentős munkagép-arzenáljától is megválna.
Két év hirdetés után gazdára talált Zámbó Jimmy egykori csepeli otthona. A környéken élők abban bíznak, hogy a tulajdonosváltással végre visszatér a nyugalom az utcába