Nem várt bejelentést tett a magas rangú katonai vezető: erre biztosan nem számított Oroszország
Nemcsak Ukrajna kitartását méltatta, hanem arról is beszélt, hogy a Nyugat teljesen új szintre emelné az együttműködést az országgal.
Nemcsak Ukrajna kitartását méltatta, hanem arról is beszélt, hogy a Nyugat teljesen új szintre emelné az együttműködést az országgal.
Németország vizsgálja annak lehetőségét, hogy haditengerészeti erővel biztosítsa a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban.
Az Ukrajna ellen bevetett orosz rakéták – a H–101, a Kalibr és az Iszkander – valós teljesítménye jelentősen elmarad a hivatalosan hirdetett adatoktól.
Verseny nélkül, egy előre lejátszott eljárás keretében kaphatja meg a német Rheinmetall a román haderő hárommilliárd eurós harcjármű-beszerzési tenderét.
Ukrajna egy saját fejlesztésű, légi indítású rakétán dolgozik. A fegyver a nehezen leküzdhető orosz Kindzsal mintájára készül.
Ukrajna 2026 első felében 25 ezer földi robotrendszert vásárol. Ez a mennyiség a tavalyi beszerzés kétszerese.
Irán az amerikai blokádra hivatkozva alig egy nap után ismét átvette a teljes ellenőrzést a Hormuzi-szoros felett.
Pete Hegseth amerikai hdügyminiszter szerint az Egyesült Államok kész fokozni az Irán elleni katonai műveleteket.
Szerbia a romló regionális biztonsági helyzetre hivatkozva újabb jelentős fegyverbeszerzési szerződéseket készít elő.
Az amerikai elnök figyelmeztette Iránt: a blokád közelébe kerülő hajókat megsemmisíthetik.
Donald Trump amerikai elnök megkezdte az egyeztetéseket tanácsadóival az Európában állomásozó amerikai csapatok lehetséges kivonásáról.
A védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a brit haditengerészet hadihajókat és repülőgépeket vezényelt a helyszínre.
Miközben a világ a felszínen zajló konfliktusokra figyel, a nagyhatalmak közti verseny egyre inkább a mélyben dől el.
Az egykori CIA-igazgató szerint hiába az orosz túlerő, az ukrán hadsereg képes megállítani az előrenyomulást.
Súlyos következményeket helyezett kilátásba az amerikai elnök azoknak az újságíróknak, akik nem adják ki iráni forrásaikat.
Németországban január 1-jétől a 17 és 45 év közötti férfiaknak hatósági engedélyt kell kérniük, ha három hónapnál hosszabb időre külföldre utaznak.
Irán az elmúlt hetekben csapdákat állított, légvédelmi rendszereket és további katonai személyzetet helyezett el a Harg-szigeten.
Újabb támadásokat hajtott végre Irán vasárnapra virradóra a Perzsa-öböl országai ellen,
Robbanószer‑gyanús eszközöket találtak a szerb–magyar gázvezeték közelében, ezért rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze a miniszterelnök
Utakat zártak le a szerbiai Magyarkanizsán és környékén.