Elképesztő fordulat a háttérben: Trump leállította az amerikai támadást, de egy európai nagyhatalom már a legrosszabbra készül
Sir Keir Starmer miniszterelnök a kormány rendelkezésére álló összes eszközt bevetné a megélhetési költségek mérséklésére.
Sir Keir Starmer miniszterelnök a kormány rendelkezésére álló összes eszközt bevetné a megélhetési költségek mérséklésére.
urópa egyre kevésbé hajlandó automatikusan követni az amerikai külpolitikai döntéseket.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) történelmi léptékű olajtartalék-felszabadítással próbálja fékezni a globális drágulást, és újabb piaci beavatkozásokat is mérlegel.
Az izraeli csapás után leállt szállítás most napi ötmillió köbméterrel indul újra, de ez még elmaradhat a korábbi szinttől.
Mivel a globális olajkereslet 45 százalékáért a közúti közlekedés felel, az ügynökség elsősorban ezen a területen szorgalmazza a fogyasztás visszafogását.
A megugró gázárak miatt Európa a klímavédelmi célokat háttérbe szorítva ismét a jóval környezetszennyezőbb szénre támaszkodik az áramtermelésben.
A program egyik központi eleme a fúziós energia fejlesztése, amelyet hosszú távon az egyik legígéretesebb tiszta energiaforrásként tartanak számon.
Egyetlen támadás évekig tartó kiesést okozhat a globális gázpiacon, és ez csak a kezdet lehet.
A közel-keleti konfliktus kiéleződése és a Hormuzi-szoros lezárása a modern történelem legsúlyosabb energiapiaci sokkját idézte elő.
Európai uniós szakértők érkeztek Ukrajnába, hogy felmérjék az orosz támadások miatt január vége óta leállt Barátság kőolajvezeték állapotát.
Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegette meg Iránt, hogy az Egyesült Államok kész megsemmisíteni a Dél-Pars földgázmezőt, ha Teherán újabb támadást indít Katar ellen.
A Közel-Keleten fokozódó fegyveres konfliktus és a Hormuzi-szoros hajózási válsága súlyos veszélybe sodorhatja a globális félvezetőgyártást.
Az iráni konfliktus és a Közel-Keleten kialakult feszültség következtében Magyarországon több mint négyszeresével nőtt a gázpalackok iránti érdeklődés.
Nemcsak az app és az ügyfélportál áll le: még az előre fizetős mérők feltöltése is szünetelni fog az esti órákban.
Ez csupán egyike azoknak az energiatakarékossági intézkedéseknek, amelyeket több ázsiai ország is bevezetett.
Harmadszor sújtotta országos áramszünet a 11 milliós lakosú Kubát az utóbbi négy hónapban.
A világ olajellátása néhány kulcsfontosságú tengeri szoroson múlik: a globális tengeri olajkereskedelem több mint 90%-a mindössze nyolc szűk átjárón halad át.
A benzinkutaknál egyre több autós érzi úgy, hogy a drágulás túlmutat a nyersolaj világpiaci áremelkedésén.
A közel-keleti konfliktus nyomán kialakult energiapiaci zavar a globális olajkínálat mintegy 15, a cseppfolyósított földgáz-ellátás pedig körülbelül 20 százalékát érinti.