Tényleg megemelheti a szemétdíjakat a kormány? Vészjósló rendelet jelent meg
A hulladékgazdálkodási díjak módosításának jogát veszélyhelyzet idején egyetlen rendelettel az energiaügyi miniszter kezébe adta a kormány.
A hulladékgazdálkodási díjak módosításának jogát veszélyhelyzet idején egyetlen rendelettel az energiaügyi miniszter kezébe adta a kormány.
A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányhatározat jelentős költségvetési átcsoportosításról rendelkezik.
Lezárult a távhőprogram, a pályázatkezelő a benyújtási lehetőséget a keretösszeg 120 százalékának elérése után, 2025. augusztus 21-én felfüggesztette.
Valamennyi elektronikus közigazgatási szolgáltatás, így az EESZT is fennakadás nélkül működik. Két napig döcögött a rendszer.
A háztartások 2024. január közepétől egy éven át jelentkezhettek a zöldenergia termelésére és tárolására ösztönző programba.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter szerint egy Magyarországra nézve előnytelen gázembargó 2 milliárd eurós veszteség lenne az országnak.
Az Energiaügyi Minisztérium tervezetének indoklása szerint a cél a vízgazdálkodással kapcsolatos szabályozás átláthatóbbá és rugalmasabbá tétele.
Káldi Zoltán országos bányakapitány elmondta: 2025-ben akár a kétmilliárd köbmétert is elérheti a földgázkitermelés.
A belföldi földgázkitermelés tavaly az éves felhasználás több mint ötödét fedezte.
Idén nyáron indul az a pályázat, amely 100%-os vissza nem térítendő támogatást nyújt távhős lakásokban élőknek okosmérők felszereléséhez.
A csütörtök este megjelent közlönyben hirdette ki a kormány azt a döntését, amivel forrást csoportosít át a Lakossági Rezsivédelem második negyedévi fenntartása céljából.
Májustól a korábbi 500 ezer forint helyett maximum 2 milliárd forintos bírság is kiszabható arra a nagyvállalatra, amely nem tartja be a magyarországi környezetvédelmi szabályokat.
Az energiaügyi miniszter március 1-jei kezdettel az ország teljes területére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot.
A kormány újabb szigorításokat vezet be, hogy visszaszorítsa a környezetszennyezést.
A kormány kihirdette a nem lakossági víziközmű-szolgáltatás díjemeléséről szóló rendeletet, amely 3,7 százalékkal növeli a vállalkozások és intézmények vízdíját.
Az útlevelek kiállítójaként nem az Energiaügyi Minisztérium, hanem „Magyarország Kormánya” szerepel majd, noha a hatáskört az energiaügyi miniszter kapta meg.
Az elektromos autók térnyerése Magyarországon továbbra is töretlen, és az év eleje is erős lendülettel indult.
Hatékony és példaértékű együttműködés valósult meg a Nógrád és Pest vármegye mintegy 19 ezer fogyasztóját érintő vezetékhiba elhárítása érdekében.
Többen és kevesebb papírmunkával pályázhatnak hétfőtől a családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítéséhez kínált kormányzati támogatásra.
Január elején a karácsonyfák gyorsan „kegyvesztetté” válhatnak: hirtelen csak egy felesleges hulladékdarab lesz mind, amelytől mindenki igyekszik gyorsan megszabadulni.