Megszűnik a TV2 Tények: más műsorának is búcsút inthet a csatorna
Megszűnik a TV2 Tények, közölte Vaszily Miklós, a csatorna vezérigazgatója, és úgy tudni, a Napló című magazinműsor is erre a sorsra jut.
Megszűnik a TV2 Tények, közölte Vaszily Miklós, a csatorna vezérigazgatója, és úgy tudni, a Napló című magazinműsor is erre a sorsra jut.
Az Európai Unióban minden ötödik dolgozó rendszeresen munkába áll hétvégén is, derült ki az Eurostat friss elemzéséből.
A történtek miatt levélben fordult a cég vezetéséhez, amelyben részletes tájékoztatást kért a tűzeset körülményeiről.
A termelés leállításáról a vállalat stratégiájának felülvizsgálata után született döntés.
Súlyos, éveken át tartó munkavédelmi szabálytalanságok és extrém mértékű mérgezőanyag-szennyezés veszélyeztette a gödi Samsung akkumulátorgyár dolgozóinak egészségét.
A Mountex úgy határozott, hogy a választás napján minden boltját zárva tartja, annak érdekében, hogy mindenki kényelmesen szavazhasson.
Részleges ujj-amputációval végződő munkabalesetet szenvedett egy dolgozó a gödi Samsung-gyárban. Kirúgással fenyegették, és rávették, hogy az esetet táppénzként adminisztrálják.
Béremelés jön a víziközmű‑ágazatban: a kormány több mint 14 milliárd forintot biztosít arra, hogy a szolgáltatóknál 10–17 százalékkal emeljék a dolgozók bérét
A felmérés szerint a dolgozók 94 százaléka már egy kétórás figyelmeztető sztrájkban is részt venne.
Sikeres spanyolországi és portugáliai tesztek után Belgiumban is megkezdte éttermei digitalizációját az IKEA.
Az ingatlant valamivel a 2,65 milliárd forintos kikiáltási ár felett, mintegy 2,66 milliárd forintért adták el.
A megkötött egyezség értelmében a dolgozók 2026-ban nem kapnak alapbéremelést, de egymillió forintos egyszeri juttatásban részesülnek.
Egy friss felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek 21 százaléka szemtanúja volt valamilyen incidensnek vásárlás közben.
Megegyezés hiányában még az áprilisi parlamenti választások előtt kétórás figyelmeztető sztrájkot tarthatnak, amelyet az érintettek nagy többsége támogat.
Sztrájk jöhet a pécsi helyi közlekedésben: a Tüke Busz Zrt. közzétette azt a menetrendet, amely a munkabeszüntetés idején biztosítja majd az úgynevezett elégséges szolgáltatást.
A létszámcsökkentést pedig elsősorban a természetes fluktuációra és önkéntes távozási programokra támaszkodva hajtják végre.
A döntés elsősorban a működési struktúra átalakításához, valamint az üzleti folyamatok racionalizálásához kapcsolódik.
Az Európai Unióban és Magyarországon is ismét csökkent a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak aránya.
A tavalyi évben már 6,3 százalékkal többen végeztek rendszeresen távmunkát, mint a járvány legsúlyosabb időszakában, 2021-ben.
A korábbi sikertelen próbálkozások után most hivatalosan is bejelentették az érdekképviselet létrejöttét a cégvezetésnek.