Nevetséges: papíron jár a tanároknak, nővéreknek évi 1 millió lakásra, de a bank szerint hitelképtelenek
A közszolgálati dolgozók jelentős része alacsony jövedelme miatt nem tudja majd igénybe venni a támogatást.
A közszolgálati dolgozók jelentős része alacsony jövedelme miatt nem tudja majd igénybe venni a támogatást.
A program célcsoportja várhatóan széles körű lesz, beleértve az orvosokat, ápolókat, rendőröket, tanárokat és más köztisztviselőket.
A fiatalabb generációk számára a vállalati kultúra és értékek legalább olyan fontosak, mint a fizetés.
A kormány 15 százalékos béremelést jelentett be a területi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők számára.
Már hazamenni készült egy, az érintett irodaházban dolgozó magyar, Vigh Ádám, de ezt persze elhalasztotta.
Hiába tűnik sok magyarnak álomországnak Németország, a legfrissebb kormányzati adatok szerint a német dolgozók jelentős része meglepően alacsony fizetést visz haza.
A 2025 első negyedéves adatok alapján továbbra is drámai különbségek jellemzik a magyarországi fizetéseket.
Az intézkedés indoklásában a háborús veszélyhelyzetre és az állami feladatok megnövekedett mennyiségére hivatkoznak.
A hétszeres világbajnok elszántan dolgozik azon, hogy megfordítsa a nehéz kezdetet új csapatánál.
4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,3%.
Vajon leválthatja-e a tanárokat, orvosokat, mérnököket, kreatív szakembereket a mesterséges intelligencia?
A kutatás szerint a pénz mellett a fejlődés lehetősége, a hasznosság és az öröm érzése, az emberi kapcsolatok is fontos tényezők.
A turizmus, a vendéglátás, a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás területéről is érkeztek támogatási igények.
A magyar munkavállalók többsége jó kapcsolatot ápol kollégáival, és ezt még a home office sem rontotta el.
Több jelentkező van a munkerőpiacon, de nem biztos, hogy a megfelelőek, a Work Force szerint komplex HR-stratégiákra van szükség.
Egy jól átgondolt csomagolás rengeteg felesleges kiadástól megkímélhet bennünket.
40 ezer forint rendkívüli juttatásban részesülnek azok a MÁV és Volán dolgozók, akik részt vettek a közelmúltbeli viharelhárítási munkálatokban.
Napokon belül kiderül: lesz-e buszsztrájk Pécsen. A nyári menetrend ellenére ez is több ezer pécsit érintene: diákokat, dolgozókat, időseket, akik nap mint nap a városi buszokra támaszkodnak.
A Nemak Győr Kft.-nél jogszerű figyelmeztető sztrájkot tartottak a dolgozók a bérek miatti elégedetlenség okán.
A dunaújvárosi Dunaferr egykori ipari területének felszámolása újabb, kevéssé ismert krízishelyzetet hozott felszínre: több mint 500 lesoványodott, beteg, gyakran elvadult kóbor macska él a szinte teljesen kiürült gyártelepen.