Évekig hallgatott, most kitálalt Azahriah: így szedte le az első menedzsere az összes pénzét
Azahriah a Kadarkai Endre műsorában elárulta, hogy első menedzsere 2021-ben a teljes éves koncertbevétellel együtt eltűnt.
Azahriah a Kadarkai Endre műsorában elárulta, hogy első menedzsere 2021-ben a teljes éves koncertbevétellel együtt eltűnt.
Hulk Hogan egykori, ringben viselt csizmája több mint 146 ezer dollárért kelt el egy árverésen.
Öt éve vár egy több százmilliós jutalékra a zenész, miközben a szerződés létét is vitatja az érintett cég.
Botra támaszkodva él, mégis utazik és önálló maradt – Révész Sándor őszintén mesélt a mindennapjairól.
A helyzet súlyát növeli, hogy számára a SzerencseSzombat nem csupán egy televíziós szerep volt, hanem stabil pont az életében.
A koncertélet is jelentősen átalakult az elmúlt években. A Covid előtt évente akár nyolcvan fellépésük is volt, ma azonban már jóval kevesebb meghívás érkezik.
Minderről maga a tulajdonos számolt be a közösségi médiában.
Rubint Réka fitneszedző négy év után beszél először eddig titkolt daganatos betegségéről.
Mihalik Enikő egy interjúban idézte fel, mekkora sokként érte, amikor New York-i modellkarrierje során először kapott kiemelkedően magas díjazást.
A várandósság a színésznő munkájára is jelentős kihatással van.
A rapper még tavaly, a közösségi oldalán ismerte el, hogy ittas vezetésen érték.
Már év elején szárnyra kaptak a hírek, hogy a csatorna a népszerű közéleti műsor visszatérésén dolgozik, a produkcióban pedig Majkának szánják a központi szerepet.
A pandémia alatt sokan újraértékelték az életüket, de kevesen találtak rá annyira szenvedélyükre, mint Kerekes Viktória, a Jóban Rosszban egykori sztárja.
Európában ugyanezzel a teljesítménnyel más anyagi szinten élne, de Magyarországon a siker nem feltétlenül jelent gazdagságot - mondja a tévés.
Évekig a reflektorfénytől távol, a természet közelségében és csendjében keresett feltöltődést a népszerű zenész-humorista.
A házaspár otthona tele van történelmi emlékekkel: Hegyi Barbara elárulta, hogy nagynénje a régi csipkék és hímzések szenvedélyes gyűjtője volt.
Úgy tűnik, tényleg tavaszi nagytakarításba kezdett Galambos Lajos, mindenki Lagzi Lajcsija. A mulatós legenda jelentős munkagép-arzenáljától is megválna.
Rihanna Beverly Hills-i otthonát lövések érték vasárnap – a popsztár a házban tartózkodott az incidens idején.
Két év hirdetés után gazdára talált Zámbó Jimmy egykori csepeli otthona. A környéken élők abban bíznak, hogy a tulajdonosváltással végre visszatér a nyugalom az utcába
"A műsorokhoz és ingatlanokhoz kapcsolódó bútorainkat is szeretnénk értékesíteni, mert kekem a kevesebb is elég!"