Megszólalt a WHO: ennyire kell félnie a lakosságnak valójában a hantavírus terjedésétől
"Ez nem Covid" - hangsúlyozza a WHO, a szoros kontaktus itt szó szerint azt jelenti, hogy szinte orrtól orrig kell lenni egymással.
"Ez nem Covid" - hangsúlyozza a WHO, a szoros kontaktus itt szó szerint azt jelenti, hogy szinte orrtól orrig kell lenni egymással.
A volt dartsozóval januárban közölték az orvosok, hogy a vérrák egy ritka fajtáját diagnosztizálták szervezetében, ő maga azonban optimista.
Több kerékpáros is megbetegedett egy belgiumi egynapos verseny után, köztük olyanok is vannak, akik a pénteken rajtoló Giro d'Italiára készülnek.
Május a hólyagrák elleni küzdelem hónapja, amelynek célja felhívni a figyelmet erre a gyakori, mégis sokszor későn felismert daganattípusra.
Az újvilági változatok akár súlyos légzőszervi tünetekkel is járhatnak.
A Bayer kísérleti véralvadásgátlója, az aszundexián egy nagyszabású, III. fázisú klinikai vizsgálatban csökkentette az ismétlődő iszkémiás stroke-ok kockázatát és súlyosságát.
Egyelőre nem világos, pontosan mi történik a teniszezőnővel, újabb visszalépése pedig tovább szaporítja a kérdőjeleket.
A Kanári-szigetek elnöke határozottan szembeszállt a spanyol kormány döntésével, amely engedélyezné a hantavírus-fertőzéssel érintett hajó kikötését a turistaparadicsomnál.
Hantavírus-fertőzést igazoltak egy Atlanti-óceánon tartózkodó expedíciós hajón: a fertőzés következtében hárman életüket vesztették.
A beszámolók szerint a 84 éves skót edző állapota nem ad okot aggodalomra.
A daganatos betegségek sajnos nagyon régóta örökzöld témát jelentenek az orvoslásban. Mit tehetünk a megelőzés érdekében?
Egy több mint 1600 beteg bevonásával készült vizsgálat azt kutatta, hogy segít-e a megnövelt folyadékbevitel a vesekövek kiújulásának megakadályozásában.
Újabb fordulatot vett a nyugat-magyarországi azbesztügy: miközben Szombathelyen még mindig lezárások és aggodalom kíséri a szennyezést, az osztrák oldalon már a bányák újranyitását készítik elő
Missy Bo Kearns, az Aston Villa és az angol női válogatott középpályása nyíltan beszélt márciusi vetéléséről, valamint az azt kísérő életveszélyes szövődményről.
A malária elleni küzdelemben az elmúlt két évtizedben jelentős előrelépés történt, derül ki a Világ Egészségügyi Szervezet (WHO) legfrissebb jelentéséből.
Pontos diagnózis hiányában a szakemberek nagyon óvatosak.
Tart még a pollenszezon késő tavaszi legerősebb terhelésű időszaka, egyszerre közel 20 féle allergén virágpora van jelen a levegőben.
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
Michael Eneramo, a nigériai válogatott egykori csatára 40 éves korában életét vesztette, miután egy barátságos mérkőzésen összeesett a pályán.
Egy különleges, parókás agancsot viselő őzbakot ejtettek el április közepén Somogyban. A látvány még a rutinosabb szakembereket is meglepte.