Hatalmas fordulat a gázpiacon: ez a négymilliárd eurós gigaberuházás hozhatja el a várva várt biztonságot
Európa energiaellátásának diverzifikálásában kulcsszerepet játszhat a Fekete-tenger romániai szakaszán található Neptun Deep gázmező.
Európa energiaellátásának diverzifikálásában kulcsszerepet játszhat a Fekete-tenger romániai szakaszán található Neptun Deep gázmező.
Meglepően kedvező áron hirdetik az egyik balatoni település, Balatonszárszó egykori ifjúsági táborát.
Új, Irakot és Törökországot összekötő kőolajvezeték megépítését szorgalmazza a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője.
Verseny nélkül, egy előre lejátszott eljárás keretében kaphatja meg a német Rheinmetall a román haderő hárommilliárd eurós harcjármű-beszerzési tenderét.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség üdvözli Kármán András leendő pénzügyminiszter terveit az árrésstop kivezetéséről.
Bő egy évtizeden át a hazai gazdaság fejlődését a foglalkoztatottak számának drasztikus növelése hajtotta.
Az év első két hónapjában 1,8 százalékkal zsugorodott az orosz gazdaság.
Több évtizedes félbemaradt beruházás nyomán új bevásárlóközpont épül Szekszárd északi részén: végre megépülhet a „Top Center”.
Határellenőrzés, hibrid fenyegetések, robbanásszerűen fejlődő dróntechológia. De mit jelent a védelmi ipar erősödése a magyar régióknak?
Az elektromos autók iránti kereslet visszaesése miatt az autógyártók és az akkumulátorgyártók egyre inkább az energiatárolás felé fordulnak.
A Balaton-part egyik legértékesebb szakaszán, a Balatonalmádi Széchenyi sétányán új tulajdonost keres egy különleges múltú épület: árverésre bocsátották az egykori postás üdülőt.
Több mint 9%-kal nőhet a részvényenkénti osztalék, a befektetők már a közgyűlés döntésére várnak április végén.
A hétvégi választási eredmények után éles kritikát fogalmazott meg a Magyar Mérnöki Kamara elnöke a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium működésével kapcsolatban.
Eltörlik a plázastopot? Csak az egyik szereplő 100 új boltot nyitna – több munkahely, nagyobb verseny, alacsonyabb árak. Mutatjuk, mit jelent ez a pénztárcáknak.
A szakértő az MK.ru orosz hírportálnak nyilatkozva elmondta, hogy a paksi atomerőmű jelenlegi blokkjai megbízhatóan működnek ugyan, de idővel elkerülhetetlen lesz a leállításuk.
Új életet kap a horvátországi Zengg (Senj) egyik elfeledett első világháborús bunkere és több történelmi parti erődítménye.
Komoly fejlesztések indulhatnak a Balaton egyik népszerű településén: Alsóörs 2026-ban látványos beruházásokkal erősíti turisztikai és infrastrukturális vonzerejét.
A Dunakanyar egyik különleges kulturális emlékhelye, a Patkó-villa teljes körű felújításon esett át. A Gobbi Hilda által alapított egykori nyaraló a jövőben alkotóházként működik tovább.
Nagy bajban lehet a szlovák autógyártás, pedig a régióban náluk az egyik legnagyobb ennek az iparágnak a múltja.
Egy tegnap esti kormányrendelet értelmében tíz fővárosi és vidéki lakóingatlan-beruházás kapott kiemelt beruházási státuszt.