Brutális terjeszkedést jelentett be a Lidl: itt nyitnak több mint 40 boltot, akár 1000 embernek is munkát adhat a diszkontlánc
Az új üzletek nemcsak a nagyvárosokban, hanem az agglomerációs övezetekben és a kisebb településeken is megjelennek majd.
Az új üzletek nemcsak a nagyvárosokban, hanem az agglomerációs övezetekben és a kisebb településeken is megjelennek majd.
Az építményfőcsoportok közül az épületek építése 9,6 százalékkal, az egyéb építményeké 14,5 százalékkal csökkent.
A Manchester United új stadionjának költségei jelentősen megugrottak az eredeti tervekhez képest. A projekt összértéke már a 3 milliárd fontot is meghaladhatja.
Egyre többen gondolkodnak saját vízforrás létesítésén vidéki telkeken, azonban a kútfúrás költsége sokakat meglep – nem ritka, hogy milliós nagyságrendű beruházást jelent egy házi ivóvíz- vagy öntözőkút kialakítása.
Az új IKEA-üzletek jóval kisebbek lesznek a megszokottnál, de több mint kétezer termék és teljes online rendelési lehetőség várja a vevőket.
Eladósorba került a budai vendéglátás egyik ikonikus helyszíne, a Remiz Étterem és Kávézó: a több mint három évtizede működő éttermet 395 millió forintos irányáron hirdették meg.
Alig 15 évvel az építése után lebontották a siófoki Szabadifürdőn, a Galerius Élményfürdő és Wellness Központ közelében álló épületet. A területen a tervek szerint lakópark épülhet.
Súlyos műszaki problémák miatt évekig zárva volt, most viszont újra nyithat a siófoki Galerius Élményfürdő és Wellness Központ, a Balaton egyik legismertebb élményfürdője.
A személyszállítás még várat magára: a német TÜV auditja továbbra is tart, miközben a vonalon már elindult a teherforgalom.
A budapesti szállodapiac történelmi mérföldkőhöz érkezett: a vendégéjszakák száma átlépte a járvány előtti szintet, és megközelítette a 10 milliót.
A magyar gazdaság szinte teljesen stagnált a 2022 és 2025 közötti időszakban. Az elmúlt négy évben a térség többi állama jóval jobban muzsikált.
A globális növekedési kilátásokat visszafogta a közel-keleti feszültség, de az MI-beruházások új lendületet adhatnak a gazdaságnak.
A beszámoló szerint a daruk akár 50–70 centiméterre is belesüllyednek az instabil talajba, ami komoly balesetveszélyt jelent.
Nagy dobás Pest megyében: hivatalosan is gyógyhellyé nyilvánították Ceglédfürdőt, így a Budapesthez közeli fürdőváros újabb rangos turisztikai minősítést kapott.
Az OTP Ingatlanpont elemzése szerint ez jelentős adminisztratív könnyítést hozhat a fejlesztőknek, és felgyorsíthatja a beruházásokat.
Ismét megnyitotta kapuit a látogatók előtt a boconádi Szeleczky-kastély, amely az elmúlt évtizedekben sokféle funkciót kapott, de most ismét visszanyerte régi fényét. A barokk épület felújítása közel kétmilliárd forintos beruházás keretében valósult meg, amelyhez jelentős állami támogatás is társult.
Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság hat kiemelt projektet valósít meg 3,3 milliárd forint értékben a jelenlegi uniós ciklusban.
A szerződést a barcelonai Mobile World Congress rendezvényen írták alá, a projektet a 4iG macedón leányvállalata, a One Macedonia valósítja meg.
Elvetették azt a tervet, hogy április 1-jétől belépőjegyet kelljen váltani az esztergomi bazilika templomterébe.
Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 0,2%-kal emelkedett.