Szomorú hírek érkeztek: ennyi baleset volt a hazai utakon karácsonykor
A rendőrség karácsony első napján sem tétlenkedett. Volt bőven az országban közúti baleset, és több bűnelkövetőt is tetten értek.
A rendőrség karácsony első napján sem tétlenkedett. Volt bőven az országban közúti baleset, és több bűnelkövetőt is tetten értek.
Több mint hatmillió forintot csaltak ki ismeretlenek egy idős férfitől Heves megyében - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton
Míg korábban egy adóellenőrzés többnyire önmagában indult, addig mára már egyre többször kezd a NAV büntetőeljárást is az adóvizsgálat mellett.
Az elsődleges vegyészszakértői vélemény alapján a lefoglalt szerek vélelmezhetően illegális gyógyszereket is tartalmazó tiltott teljesítményfokozók.
Az elmúlt egy évben, a bűncselekmények számát tekintve számos területen javulás tapasztalható.
Egekben a nemesfémek világpiaci ára, megszaporodtak a katalizátorlopások Magyarországon. A kárrendezési szakértő szerint még akkor sem dőlhetünk hátra, ha volt casco az autónkon.
Az anya telefonon, síró, könyörgő hangon kérte a támogatást, többször azt állította, hogy a fia meghal, ha nem kap segítséget.
300 ezer forintos büntetés is járhat a magyarországon még mindig népszerű fűtési megoldásért.
Az ország huszonöt pontján foglaltak le bizonyítékokat, tizennégy embert hallgattak ki gyanúsítottként, a bűncselekménnyel okozott kár megtérülésére pedig hat ingatlant zároltak.
A Dominikai Köztársaságban elfogták azt a férfit, aki hét év alatt mintegy 500 sértettnek 1,2 milliárd forint kárt okozott albérletes és ingatlaneladásos csalásokkal.
A rádiós pedig már azokat a netes hirdetéseket is végignézte, amelyekben használt SUP-okat kínálnak eladásra, de nem akadt a deszkái nyomára.
A budapesti rendőrök hajtóvadászatot indítottak a XV. kerületi pénzintézet kirablója után.
Május 14-e óta 243 ügyben indult eljárás olyan sofőr ellen, aki a bírósági eltiltás ellenére ült volán mögé - azóta ez már bűntettnek számít, akár 3 év börtön is járhat érte.
Ilyen szinte sehol máshol nincs az EU-ban.
A hotelekből általában az utolsó éjszaka előtti napon fizetés nélkül távozott.
Az idősek, egyedül élők lettek a bűncselekmények elkövetőinek legfőbb célpontjai.
A vádlottak mások személyes adatainak felhasználásával - azok beleegyezése és tudta nélkül - előfizetői szerződést kötve nagy értékű mobiltelefonokat rendeltek.
A sértettet egy magát egy végrehajtó iroda munkatársának vagy bírósági dolgozónak kiadó személy hívja fel.
Ezzel is meg kell birkózni.
Az elkövetőről fantomkép is készült.