Friss bűntérkép Magyarországról: ezeken a helyeken követték el a legtöbb bűncselekményt 2023-ban
Országosan összességében több bűncselekményt követtek el 2023-ban, mint 2022-ben.
Országosan összességében több bűncselekményt követtek el 2023-ban, mint 2022-ben.
Bár több súlyosabb bűncselekmény száma csökkent 2022-2023 között Magyarországon, a csalások és lopások száma nagyon kilőtt.
A környéken található mintegy 150 ház lakóit evakuálták és a városközpontot lezárták. Összesen 4 túsz volt, mind épségben kijutottak.
Szakértők minden évben felhívják a figyelmet: ne adjunk háziállatot - húsvétkor leginkább nyulat - ajándékba, amelyet később jó eséllyel utcára teszünk.
Informatikai eszközöket, headseteket, CB-rádiókat, és több mint ezer SIM-kártyát találtak, melyek alapján a lakás vélhetően call centerként üzemelhetett.
A bíróság május negyedikéig meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását, a történtek után pedig az országos rendőrfőkapitány visszavonta a győri rendőrkapitány vezetői kinevezését.
Vádat emeltek egy hatvani és egy székesfehérvári férfi ellen, akik tényleges fizetés nélkül kötöttek sportfogadásokat random lottózókban.
Egy magyar kutatás szerint 183 pedofil bűnelkövető közül csak kettő volt orvosi értelemben is pedofil.
A megnyitó után nem sokkal ellopták a lézerpadlót a Fénydómból, amivel kapcsolatban a szervezők hittek abban, hogy a tolvaj visszaadja azt. De nem adja, ezért feljelentést tesznek.
A szervezők szerint az egész dóm be van kamerázva, így hamar meglesz a tettes, ha nem jelentkezik önként.
Csaknem 30 millió forintot loptak el telefonos alkalmazás segítségével egy zalai férfitől, az eset kilenc gyanúsítottja azonban másoktól is milliókat szerzett hasonló csalással.
A vádirat szerint Németországból rendelt magának csekély mennyiségű kábítószert a szombathelyi férfi, ami 2023 nyarán meg is érkezett Magyarországra.
Egyre erőszakosabbak az emberek a postai dolgozókkal, ezért a Magyar Posta több intézkedést is bevezetett, és bűnmegelőzési kommunikációs kampányt indít – írja az MTI.
Európa legrettegettebb drogbáróját életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a Marengo-perben. Több gyilkosságért és a kábítószer-kereskedelem irányításáért felel.
Nőtt a postai dolgozók elleni erőszakos cselekmények száma, ezért a Magyar Posta erősíti a kézbesítők védelmét.
A nyomozás azután kapott új lendületet, hogy a szlovák hatóságok a csallóközi maffia számos tagját elfogták.
A nyomozók az asztalosműhelyben és egyes terhelteknél is kutatást tartottak, amely során megtalálták a sokféle kábítószert és hamis gyógyszert.
A falubéliek már szinte alig látják azt a volt postást, aki még 2022-ben két elhunyt járadékát sikkasztotta el fél éven át Hajdúszovátán.
A hangklónozással a bűnözők megtévesztő módon, hitelesnek tűnő hangfelvételeket készíthetnek mások nevében, majd azt különböző átverésekhez használhatják fel.
Az ügyészség a kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárásban bűnismétlés, szökés-elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatását.