Három ember halálát okozta a miskolci pinceomlás: bíróság elé áll a felelős
A vállalkozó nem készített kivitelezési, egészségvédelmi és biztonsági tervet, valamint nem gondoskodott a leeső tárgyak elleni védelemről sem.
A vállalkozó nem készített kivitelezési, egészségvédelmi és biztonsági tervet, valamint nem gondoskodott a leeső tárgyak elleni védelemről sem.
Rendőrkézre került egy budapesti fiatal, aki kamu internetes hirdetésekkel próbált pénzt szerezni. A többtucatnyi sértett felkutatása jelenleg is folyamatban van.
Mintegy 150 milliós kedvezménnyel, 851 millió forintért kelt el Plutzer Tamás, az Aquarius-Aqua Kft. egykori tulajodnosának 34 méteres jachtja – számolt be a hírről a G7.
Galambos Lajos továbbra sincs jól, az állapota nem javult, igaz, nem is romlott az utóbbi időben. Kórházi körülmények között van, nincs igazán jókedvében.
Az egyesült államokban brutálisan meggyilkolták a magyar klinikai szakpszichológus, Bagdy Emőke fiát – tudta meg a Blikk.
Az egyik gyanúsítottról kiderült, hogy az anyjával közösen működtet egy viszonteladókat kiszolgáló bűnszövetséget
Elítélhetik a nőt, aki tévesen jutott havi 1,5 millió forinthoz, ám a hibát nem jelentette, inkább elköltötte a pénzt. De mit kell tennünk, ha a mi számlánkon landol a plusz pénz?
Hat évvel ezelőtt Manuel és két társa ellopták a Noé Állatotthon adománygyűjtő dobozát. Az alapítványt azóta sem kártalanították.
A 2021 óta működő cég az ügyfeleinek kecsegtető hozamok elérését ígérte, de az általuk befektetett összegekkel csak a saját bevételüket gyarapították.
Alkalmanként 10-20 ezer forintot fogadott el pácienseitől egy Pest vármegyei kórház főorvosa, illetve asszisztense, ezért letartóztatták őket.
A közbeszerzési eljáráson győztessé nyilvánították a kiszemelt céget, amely ezt követően a piacinál lényegesen magasabb áron végezte el a munkálatokat és a megrendelések teljesítését.
Az elmúlt hónapokban több alkalommal érte súlyos támadás a MÁV–VOLÁN-csoport munkatársait feladataik ellátása közben.
A rapper Manuel volt a Telex After című podcastjának legutóbbi vendége. Az előadó többek között nehéz gyerek- és fiatalkoráról mesélt a műsorban.
Egy éve eldönthette az esztergomi robbantó, hogy rendőröket fog ölni. Facebook-posztjai alapján elég vad elméleteket vallott.
Állítólag a zavart elméjű férfi már a nap folyamán is fenyegetőzött robbantással, jártak a helyszínen a hatóságok is. Gázpalackkal robbanthatta fel magát.
Úgy tűnik, újra elkezdett divatba jönni a táblalopás Magyarországon: az utóbbi időben ismét egyre többször fújnak meg közlekedési táblákat az utak mellől.
A szokásokhoz híven ezen a héten is összegyűjtöttük a Pénzcentrum legjobb anyagait erről a hétről.
Őrizetbe vett egy vidéki rendőrkapitányt a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség, közölte közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség. Egy Győr-Moson-Sopron megyei település rendőri vezetőjéről lehet szó.
Az ittas vezetés a leggyakoribb közúti bűncselekmény Magyarországon, a legtöbben ezért ülnek börtönben.
2021 májusa óta majdnem 6500 olyan sofőrt kaptak el a rendőrök, aki eltiltás ellenére vezetett. Hivatalosan is bűncselekmény eltiltás alatt volán mögé ülni, akár 3 év börtön is járhat érte.