Kiderült az igazság: ma már szinte biztos nem lenne amerikai elnök Donald Trump
Donald Trump amerikai elnök népszerűsége jelentősen csökkent az elmúlt három hónapban, a támogatottsága 52 százalékról 45 százalékra esett vissza.
Donald Trump amerikai elnök népszerűsége jelentősen csökkent az elmúlt három hónapban, a támogatottsága 52 százalékról 45 százalékra esett vissza.
Trump enyhítene a Kínával szembeni kereskedelmi háborún, a 145%-os vámok jelentős csökkentését ígéri.
Trump enyhített a Kínával és a Fed elnökével kapcsolatos korábbi kemény álláspontján, miközben gazdasági programját igyekszik előmozdítani.
Elon Musk bejelentette, hogy jelentősen csökkenti szerepvállalását a Trump-kormányzatban.
Donald Trump szerint közel a megállapodás Kínával, amely jelentős vámcsökkentést hozhat az Egyesült Államok részéről.
Az amerikai dollár árfolyama három éves mélypontra süllyedt, miközben fokozódik a tőkekivonás az amerikai eszközökből.
Miután a Wall Street újabb negatív hetet zárt, ezért hétfő reggel csökkenéssel indítottak az amerikai részvényindex-határidős jegyzések.
Trump kereskedelmi háborúja új inflációs hullámot indíthat el, ami nemcsak az amerikai fogyasztókat, hanem a globális piacokat is érintheti.
A szabadkereskedelem melletti elkötelezettségét hangoztatta Donald Trump amerikai elnökkel tartott pénteki telefonos megbeszélésén Keir Starmer brit miniszterelnök.
Az Egyesült Államok októbertől díjakat vet ki a kínai hajókra, hogy fellendítse saját hajógyártását és csökkentse Kína dominanciáját az iparágban
Ukrajna és az Egyesült Államok között körvonalazódik egy ásványkincsekről szóló megállapodás, amely gazdasági partnerséget és egy ukrajnai újjáépítési alapot is magában foglalna.
A Ford Motor jelezte, hogy áremelésre kényszerülhet új járműveinél, ha Donald Trump amerikai elnök autóipari vámjai továbbra is érvényben maradnak.
A kínai online kiskereskedelmi óriások, a Shein és a Temu bejelentették, hogy áremelésre kényszerülnek a Donald Trump által bevezetett vámok következtében.
Darvas Zsolt: A Trump-féle vámintézkedésekre nem érdemes válaszcsapással reagálni, mivel az csak további gazdasági károkat okozna.
A Trump-adminisztráció befagyasztotta a Harvard Egyetem több mint 2 milliárd dolláros szövetségi támogatását.
Donald Trump amerikai elnök élesen bírálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, miután az felvetette, hogy Ukrajna Patriot légvédelmi rakétarendszereket vásárolna az Egyesült Államoktól.
Az elnök egyúttal jelezte: kész rugalmasan kezelni más termékek vámját is, különösen, ha az amerikai gazdasági érdekek úgy kívánják.
Donald Trump amerikai elnök hamarosan döntést hoz Irán nukleáris programjával kapcsolatban.
Mi van akkor, ha a vámok csupán a jéghegy csúcsát jelentik egy tomboló valutaháborúban?
A nyugati politikusok, gazdasági vezetők részéről évtizedesek a vádak: kínai hackerek százezrei próbának folyamatosan hozzájutni a Nyugat legkülönfélébb hírszerzési adataihoz.