Most érkezett! Megszűnhet rengeteg magyar kedvenc streaming szolgáltatója: hamarosan ez lehet helyette
A felvásárlás a Netflix számára is történelmi jelentőségű lenne, mivel korábban soha nem hajtott végre ilyen nagyságrendű akvizíciót.
A felvásárlás a Netflix számára is történelmi jelentőségű lenne, mivel korábban soha nem hajtott végre ilyen nagyságrendű akvizíciót.
Az IKEA stratégiai irányváltást hajt végre az amerikai piacon: növelni kívánja a helyi beszerzések arányát, hogy csökkentse a vámterheket és a szállítási költségeket.
Steve Witkoff amerikai különmegbízott Miamiban tárgyal Rusztem Umerovval, az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy Oroszország mindenképpen, akár katonai eszközökkel is meg fogja szerezni a kelet-ukrajnai Donbasz régiót.
A Kreml szóvivője szerint Oroszország nyitott az amerikai javaslatokra az ukrajnai béketárgyalások kapcsán, bár egyes pontokat elfogadhatatlannak tart.
A találkozóra azért került sor, mert az Egyesült Államok nem adta meg a pancsovai finomító működéséhez szükséges engedélyt a szankciók miatt.
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.
Az Egyesült Államok különmegbízottja Moszkvába utazik, hogy megvitassa Putyinnal az ukrán háború lezárását célzó 19 pontos béketervet.
Nyilvánosságra került Donald Trump egészségi állapota. A Fehér Ház orvosa közölte az elnök leleteit.
Az amerikai hadsereg szeptember 2-án egy második csapást is mért egy feltételezett drogcsempész hajó túlélőire a Karib-tengeren.
Donald Trump bejelentette, hogy Venezuela légterét és környékét teljes egészében lezárják.
Idén november 28-án tartjuk a Black Friday, azaz a fekete péntek nevű rendezvényt. Ha téged is megrészegítenek a kihagyhatatlan ajánlatok, töltsd ki mai kvízünket!
Oroszország megkapta az Egyesült Államok és Ukrajna által kidolgozott "frissített és finomított békekeretrendszert".
Meglepően szoros verseny alakult ki a Tennessee 7. körzetében tartott időközi kongresszusi választáson.
A Mol tárgyalásokat folytat a Gazprom tulajdonában lévő szerbiai NIS finomító felvásárlásáról, miközben Szerbia sürgős megoldást keres az amerikai szankciók miatt veszélybe került üzemanyag-ellátására.
Becslések szerint a Földön tavaly mintegy 50 ezer nőt és lányt öltek meg családtagjaik vagy partnereik.
Trump állítólag nem fogadja újra Zelenszkijt, amíg Ukrajna alá nem ír egy békemegállapodást.
A hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után is feszültségek mutatkoztak a Trump-kormányzaton belül.
Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó szerint Moszkva és Washington fokozatosan építi kapcsolatait, miközben a kiszivárogtatások hátráltatják ezt a folyamatot.
Donald Trump amerikai elnök feloldotta az Ukrajnának szabott korábbi határidőt a békejavaslattal kapcsolatban, miközben folytatódnak a tárgyalások Oroszországgal és Ukrajnával a háború lezárásáról.